Keresd a valótlant!;)

2014. június 24., kedd

Örökség - egy vámpír emlékirataiból: 2. fejezet

„ 2009. 06. 04.
Ezúttal senkihez és semmihez sem akarok kötődni, teljesen tiszta lappal indulnék, mintha az eddigi évszázad kimaradt volna. Valódi szörnyeteg akarok lenni a huszonegyedik században! Most már tudod, hogy mi a célom. Emlékszem, hogy egyszer – még 1885-ben – fogadtunk Jackkel, az ivó cimborámmal, úgy döntöttem most itt a tökéletes lehetőség, hogy álljam a fogadást. Már akkor is tudtam, hogy a szavaim sosem lesznek csupán üres ígéretek. Én mindig megtartom a szavam, még így is… Hiszen Jack már rég halott, egy rohadék átdöfte a szívét egy karóval az egyik durvább kocsmai verekedés során és megölte. Természetesen azóta bosszút álltam érte, elvégre ennyivel tartoztam neki és az emlékének.  Na, de, hogy is viselkedik egy diák ebben a korban? A piával nem lesz gond, de a drogok? Sosem használtam eddigi életem során módosító szereket, az én drogom a vér volt. E nélkül képtelen lennék élni! Mindenesetre megtettem célom elérése érdekében az első lépéseket: beiratkoztam az iskolába (vagyis meg volt az álcám), lecseréltem a ruhatáramat korszerű darabokra (vagyis már nem tűntem ki az emberek közül). Már csak egy barátnő kell… A móka kedvéért.”
z
Másnap az iskolában önkéntelenül is az ismeretlen, de helyes srácot kerestem. Úgy pásztáztam a folyosókat, mintha lézerszemeim lettek volna. Ám sehol sem láttam őt. De nem akartam feladni, elhatároztam, hogy megtalálom azt a fiút, bármi áron. Aznap csak miatta öltöztem ki igazán, az ő kedvéért vettem fel miniszoknyát – amúgy gyűlölöm a szoknyákat – és hozzá illő, vékony anyagú toppot. Még mindig nem értettem, hogy a tanítási év végén miért iratkozik be valaki egy iskolába, ugyanis már csak másfél hét volt a nyári szünetig. Magamban rég megkezdtem a visszaszámlálást, csakhogy a napok elég lassan teltek. Váratlanul becsöngettek és rohannom kellett órára. De ezúttal boldogan léptem be a terembe, mivel a biológia volt a kedvenc órám.
- Ma békát fogunk boncolni, mindenki válasszon maga mellé egy segítőt! – jelentette be ünnepélyesen Mr. Harass. Ő mindig így beszélt, amit én nagyon viccesnek találtam, s ezúttal sem állhattam meg mosolygás nélkül. Kezemet a szám elé tartva somolyogtam magamban. Közben szomorúan kellett tapasztalnom, hogy engem megint senki sem akar maga mellé, meg eleve páratlanul voltunk aznap az osztályban. Megint csalódottan néztem amint mindenki nekifog a feladatnak, bár már megszoktam, hogy mindig kilógok a sorból.
- Hát önnek nem jutott segítség, Miss. Crow? – kérdezte az öreg hasonló hanglejtéssel, mint az előbb.
- Úgy tűnik, Mr. Harass – feleltem keserűen. Ekkor azonban valaki kopogott, majd az új fiú lépett be az ajtón.
- Elnézést a késésért, még új vagyok itt és eltévedtem egy kissé, mire megtaláltam ezt a termet. Ugye nem késtem le mindenről?
A srácnak mély, selymes hangja volt, ami azonnal megtetszett, ugyanakkor a jeges rémület kerülgetett tőle.
- Nos, még nem késett le semmiről, csak most kezdjük a munkát. Békát fogunk boncolni, kérem, fáradjon Miss. Crow mellé!
A fiú bólintott, s engedelmesen megindult a padom felé, mely az ablak mellett volt. Egyre rosszabbul éreztem magam, mert még most sem akartam elhinni, hogy ő lesz a segítségemre!
- Szia! – küldött felém egy félmosolyt és kivillantak hófehér fogai – Hogy hívnak?
Visszamosolyogtam, miközben éreztem, hogy dübörög a vér a fülemben.
- Hello! A nevem Emily Crow. És a tiéd?
- Daniel Averay.
- Nem rég költöztél a városba, ugye? Csak azért kérdem, mert még sosem láttalak itt és ez egy eléggé kisváros…
Máris elvesztem Daniel smaragd szemeinek vad tengerében, melyhez sötét haj társult és kissé túlságosan is sápadt bőr. Arról már nem is beszélve, hogy a srác amellett, hogy magas volt, még sportos alkatú is.
- Igen, két hete.
- A szüleid mit dolgoznak? – kérdeztem, miközben óvatos mozdulatokkal boncolgattam a békát, mely előttem hevert az asztalon.
- Sajnos már meghaltak.
A fiú hangja kissé keserűen csendült, de nem volt teli szomorúsággal. Talán már régen történt az eset, gondoltam. Semmi kedvem nem lett volna régi sebeket feltépni, mert tudtam, hogy mennyire tudnak fájni.
- Sajnálom, nem akartam…
- Semmi baj, már nagyon régen történt a dolog, most pedig a bácsikámmal élek.
Végre volt egy kis időm rá, hogy jobban megnézzem őt. Pár évvel tűnt idősebbnek nálam, valószínűleg megbukhatott párszor.
Danielnek köszönhetően csak félig tudtam figyelni Mr. Harass szavaira, annak ellenére, hogy nekem nagyon fontos volt ez a tantárgy. Állatorvosnak készültem és elöntött a rémület, mikor eszembe jutott, hogy jövőre érettségizem.
z

„2009.06.05.
Azt hiszem, jó úton haladok a célom felé. Legalábbis az első napom az iskolában remekül sikerült. Akár azt is mondhatnám, hogy tökéletesen beilleszkedtem. Máris szereztem egy-két srácot a focicsapatból, akikben később talán nagy ivócimborákra találhatok, bár ez nem lesz ugyanolyan, mint Jackkel. Őt senki sem pótolhatja! Ilyen haverom már biztosan nem lesz még egyszer ezen a világon.
S emellett még a barátnő-projekt is jól halad… Az összes lány szívdöglesztőnek talál, már csak nekem kell választanom közülük.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése