Keresd a valótlant!;)

2014. július 17., csütörtök

Vérvonal - a vér szava kötelez: Holdgyűrű

Hazatérés

Az autó ajtaja nagyot csattant mögöttem, amint kiléptem a hidegbe. A viharos szél azonnal belekapott barna hajamba, ráadást nem kis hógolyót vágott az arcomba. De szerencsémre a csontig hatoló hideg csak egy pillanatig borzongatott, utána már nem éreztem a táj hűvösét. Sőt semmit sem, csupán egyetlen cél vezényelt, hogy megtaláljam őket. Ahogy körbenéztem, megrohamoztak az emlékek. Mennyi minden fűzött ehhez a helyhez régebben, sóhajtottam. Aztán újból belemerültem a természet szépségébe. Ez volt Holdgyűrű, a legcsodálatosabb hely, amit valaha ismertem. A hegyek gyűrűként vették körbe ezt a völgyet, védelmezve mindentől az itt élőket. Ez a hatalmas terület most lustán elnyúlva feküdt a hegyek és a vastag hó takarásában. A föld, a fák és valamennyi élőlény aludta téli álmát. Jobb is így, gondoltam. Holdgyűrű igazán tökéletes világnak tűnt ezúttal, ám mikor elmentem az otthonom szó szerint romokban hevert. A természet sebzett volt, de azóta sokat gyógyult, mint láthattam: a családom remek munkát végzett, de vajon hol lehetnek?
Egyelőre fogalmam sem volt róla. Lehunytam egy pillanatra kék szemeimet, hátha az segít kapcsolatba lépnem Velük, vagy a környezettel, de a völgy egyszerűen eltaszított magától. Ez meglepett és kis híján az egyensúlyomat is elveszítettem az elmémet ért lökéstől.
Megcsóváltam a fejem, aztán összerándultam, mintha villámcsapás ért volna. Az otthonom egyszerűen nem akart visszafogadni, nem térhetek haza? – még a gondolata is fájt, de elhatároztam, hogy megtalálom őket és e cél megvalósításától még egy egész völgy sem fog visszatartani! Úgy gondoltam jobb lesz, ha keresek egy ideiglenes szállást magamnak, ezért hát újra autóba szálltam. Bár még csupán tizenkilencnek néztem ki, a valódi korom már lassan megközelíti a kétszázat. Igen, ilyen öreg vagyok, de hát sose voltam normális ember, ez tény. Beindítottam a motort, majd óvatosan elindultam a csúszós hegyi úton. Az volt a tervem, hogy leereszkedem a völgybe és elmegyek a legközelebbi városba. Mindeközben gondolataim szüntelenül kavarogtak a fejemben. Sok minden keveredett bennem, s vegyes érzésekkel jutottam le Holdgyűrűbe. A völgy egyik eldugott zugában találtam rá a szálláshelyemre. Ez egy nagyon aprócska, szinte jelentéktelennek is mondható városka volt. Sokáig autóztam a porfészekben, mire találtam egy olyan fogadott, ami nyitva volt, a neve Silver. Kicsiny, barátságos helynek tűnt, a fogadós egy ötven év körüli köpcös alak volt, hatalmas bajusszal. Barátságosnak tűnt és hamar sikerült szállást kapnom. Miután átvettem a kulcsot felbaktattam a lépcsőn, hogy megkeressem a szobámat. Nem sok holmim volt, csupán egy kisebb bőröndöt hoztam magammal és a bőrtarisznyámat, amiben a létfontosságú dolgaim voltak, mint például gyógynövények. E nélkül sosem mozdultam ki, akárhol is szálltam meg, mert a természet sebei bárhol sajoghattak. A szobám az első emeleten volt, a folyosó közepén, 113 volt a szoba száma. Mikor benyitottam egy kellemes légterű, hófehér falú kicsiny szoba látványa tárult elém. Tökéletes hely volt a pihenésre és az elmélkedésre, mert azt már most tudtam, hogy kikapcsolódni nem lesz időm – főleg, hogy nem azért jöttem. A berendezés szerény volt, pont, ahogy egy fogadóban szokás. A sarokban állt egy masszív ruhásszekrény, amellett egy ágy, ami az ablak alatt terpeszkedett. Odakint már alkonyodott, de még így is sok fény jött be a szobába, amitől még otthonosabbnak éreztem.
Gyorsan berendezkedtem, hamarosan pedig teljesen besötétedett. Bár legszívesebben még sétáltam volna egyet, mégsem hagytam el az épületet, mert amikor lementem, hogy vacsorázzak valamit, a fogadós éppen zárt.
- Már ilyenkor zárni tetszik? – kérdeztem meglepetten.
A fogadós csak bólintott – Tudja, Holdgyűrű nem szokványos hely, sok errefelé a különös eset és nem szeretném elveszteni a vendégeimet.
- Jól gondolom, hogy most én vagyok az egyetlen, aki a Silverben szállt meg?
- Igen, télen nem sokan járnak ide. Ugyanis a völgy legalább olyan veszélyes, mint szép.
Egyáltalán nem értettem, hogy miért oszt meg velem olyan információkat, amikkel akár az egyetlen pénzforrását is elüldözheti. De lehet, hogy csak én reagálom túl a dolgot? Vagy kivételesen nem egy pénzéhes emberhez van szerencsém? Ez utóbbi mellett döntöttem.
A vacsorám szerény volt, de laktató. Igaz, hogy maga a fogadó nagyon kicsinek tűnt, ez nem teljesen volt így. Állt egy előtérből, ahol a tulajdonos fogadhatta a vendégeit, itt volt a pult is. Innen vezetett fel az emeletre egy lépcső és volt egy további ajtó, ami az ebédlőbe vezetett. Az étterem jellegű helyiség volt talán a legnagyobb az egész Silverben.
- Köszönöm szépen, nagyon finom volt a vacsora – álltam föl az asztaltól az étkezést követően és aludni tértem. Még annyit kérdeztem csupán, hogy merre találom fenn a mosdót.
- A folyosó végén van, nem tévesztheti el.
Egyenesen oda mentem, s nem a szobámba, mert kíváncsi voltam, mennyire viselhetett meg az utazás. A hosszú utak általában nagyon elfárasztottak. Szerencsémre a mosdóban volt egy hatalmas tükör, aminek köszönhetően alaposan megvizsgálhattam magam. Szomorúan vettem észre, hogy barna hajam egyre világosabb, magas és karcsú voltam, mint családom miden tagja. Azt mondták a szüleim, hogy a vérvonalunk finom csontozatát örököltem, mái napig nem tudom mire céloztak akkor ezzel. Viszont kék szemeim is világosodtak, erre először azt hittem, hogy csak úgy esik rá a fény, de valóban: a szemeim egyre inkább fordultak át szürkébe, pedig valójában kékek voltak. S ha még nem lett volna mindez elég, a bőröm is világosodott. Eleve halványabb volt a kelleténél, most viszont olyan fehérnek láttam, mint a frissen esett hó. El fogok tűnni? – a tétova gondolat kétségbeesetten szaladt át tudatomon, s beleveszett elmém egyik legmélyebb zugába. Még egy ideig néztem magam a tükörben, aztán aludni tértem. Az éjszaka nyugtalan álmok és furcsa emlékek zavaros forgatagában telt. S valami megváltozott a tájban, bennem, a világban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése