Keresd a valótlant!;)

2014. július 17., csütörtök

Vérvonal - a vér szava kötelez: Kötelékek

                Farkastörvények                

Felannel egész éjjel beszélgettünk, már hajnalok hajnala lehetett, amikor végre nyugovóra tértünk. Fura volt az ellenségemet szó szerint az oldalamon tudni – mivel mellettem szuszogott békésen és valószínűleg az igazak álmát aludta – és azt is bizarrnak találtam, hogy képes vagyok megbízni benne, holott bármikor végezhetne velem.  Azonban én álmok helyett csak gondolkodni tudtam, megőrjített az agyam folyamatos kattogása, amint fel-le cikáztak fejemben a gondolataim. Természetesen még mindig dühített a családom és a hazugságaik. De vajon az igazi családom is ilyen? Tényleg, ők milyenek lehetnek? Milyen lehet egy normális ember élete? – a megválaszolatlan kérdések egyre csak jöttek és jöttek. Végül annyira elegem lett belőlük, hogy felébredtem. Felan ekkor fordult át a másik oldalára. Néztem egy darabig őt, amint hol át változik farkassá, hol pedig vissza emberré. Biztosan rosszat álmodik, tűnődtem. Egyszer csak egyik farkas mancsban végződő karjával felém nyúlt, én pedig fél gurultam odébb az útjából. Hosszú karmaival gond nélkül kivéreztethetett volna ott helyben. A fiú tapogatózott egy ideig, megkarcolta a barlang falát, majd visszahúzta újra emberi kezét. Ezután összeállít a kép a fejemben, végre tudtam, hogy mit akarok csinálni és azt is, hogy elhatározásomban senki sem állíthat, vagy akadályozhat meg. Óvatosan kikászálódtam ideiglenes ágyamból, kiszedtem néhány szalmaszálat a hajamból és már indultam is. Egy pillanatig volt egy kisbűntudatom, amiért magára hagyom a fiút, de sikerült gyorsan elűznöm a lelkiismeretemet. Odakint az előző napi esőtől párállott a levegő, s a völgyben megült a köd. Alig láttam, ugyanakkor örültem a fátyolosan örvénylő fehérségnek, mert így Felan még véletlenül se akadhat a nyomomra.
Egyszer csak megrezzentek egy közeli bokor ágai, a természet pedig azonnal a segítségemre sietett. Elrejtett a lehetséges veszély elől, ám ezúttal tévedett. A „veszély” forrása ugyanis csak egy nyúl volt, mely gyors cikkcakkban keresztülvágott a mezőn. Csodálkozva néztem utána. Talán én zavartam föl? – kérdeztem magamtól, mivel már évek óta az erdő vadjai nem ijedtek meg tőlem. Azt hiszem, Holdgyűrű haragszik rám, sétáltam tovább, egy kicsit elmélázva. Aztán lehunytam a szemem, kiürítettem az elmém, így sétáltam egy darabig. Energiafoszlányokat kerestem, de sehol sem találtam olyat, amin elindulhattam volna. Egyedül a nyúlét érzékeltem még akkor is, amikor a kis állat már túl volt árkon-bokron.  
***
Mikor Felan felébredt az első dolga az volt, hogy engem keresett. Keserűen néztem az arcára kiülő fájdalmat és az árulást. Valóban elárultam őt? – kérdeztem magamtól, de már tudtam is a választ: Nem. Hiszen csak szívességet tettünk egymásnak, semmi több. Én is megmentettem őt, aztán ő is engem. Most pedig már kvittek vagyunk.
Felan sötét szemei villámokat szórtak, s egy szempillanat alatt átváltozott farkassá. Így alig fért el a barlangban, hiszen két lábon állt és volt vagy három méter magas. A vérfarkassá lett fiú dühödten esett neki a barlang falának, semmit sem kímélve. Össze-vissza karistolta a szürke falat, s bele-bele öklözött, míg az öklei véresek nem lettek és a fal be nem horpadt. Óriási ereje volt, megölhetett volna, még a gondolatba is beleborzongtam. A Beo Gyermekei olyan törékenynek és erőtlennek tűntek számomra egy valódi Bloodrage-hez képest. Ekkor a hatalmas bagoly kitárta hófehér szárnyait és az egekbe szökött.
***

Fájt látni, hogy hogyan szenved a fiú, de igyekeztem elfelejteni őt. Totemállatunk is csak azért engedte újból a szemén keresztül látni a világot, hogy növelje a bűntudatomat. Azt akarta, hogy visszaforduljak, de én döntöttem. Megkeresem az igazi családom és ettől a célomtól senki sem téríthet el! Mostantól farkastörvények uralkodnak. Csak én számítok, senki más!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése