Keresd a valótlant!;)

2014. július 17., csütörtök

Vérvonal - a vér szava kötelez: Kötelékek

Valóra vált rémálmok

Miután Felan bement a városba, én sétálni indultam a hajnali derengésben. Tudtam, hogy mit fog tenni és már most felfordult tőle a gyomrom. Embert ölni, micsoda képtelenség! Egészen mostanáig sikerült visszatartanom ettől, de tudtam, hogy nem tarthatom távol őt örökké a várostól. S talán, ha a nélkül élt volna az erdőben, hogy megölt volna egyetlen embert is, valószínűleg darabokra tépett volna, de mivel tudta, hogy elengedem, elnyomta magában a vérszomját. Mennyit harcolhatott önmagával csak azért, hogy engem ne bántson? – tűnődtem magamban, miközben lábaim szinte öntudatlanul tették meg a lépéseket az el-eltünedező ösvényen. A nyár egyre inkább átvette az uralmat a tájon, kegyetlenül formálva azt saját arculatára. A mezőkre kiérve láthattam, hogy a talaj néhol szétnyílt a szárazságtól, új repedések és gödrök alakultak ki, a fű kezdett megsárgulni, bár most még jó idő volt, így a korai órákban és harmatos is volt minden, tudtam, hogy mindennek pár óra múlva vége lesz.
***
- Mindent elintéztem, ahogy kérted – ereszkedett fél térdre Rolf a Próféta előtt.
- Helyes! – az öreg Wolfram elégedetten dörzsölte össze fekete mancsait, majd elégedetten vakarta meg őszülő állát – Nagyon ügyes voltál, nincs nálad jobb emlék tolvaj, nagyon tehetséges vagy. Már csak Amouxra várunk, aztán végleg eltöröljük a vérfarkasok szégyenfoltját Holdgyűrűből. A Beo Gyermekeinek veszniük kell!
Egy hatalmas ezüstös farkas ekkor lépett elő a közeli fák közül.
- Sikerült, megtámadtam őt és utána követtem a rejtekhelyéig, viszont ketten vannak, ahogy korábban azt már Rolf megállapította. Az embereket könnyűszerrel odavezethetjük.
Wolfram, a próféta csillogó szemei felragyogtak, s csak dicsérni tudta magát a tökéletes terve miatt.
- Jól van, Zayev! Holnap reggelre pedig örökre megszabadulunk tőlük!
***

Váratlanul egy ismerős alakba botlottam. Olcan botorkált felém, meggyötörten és láthatóan nagy fájdalmak közepette. Legszívesebben elrejtőztem volna előle, de már nem volt rá idő, észrevett. Az egyébként sportos alkatú, magas férfi most összegörnyedt, húzta az egyik lábát, teli volt karcolásokkal, s amikor közelebb ért láthattam, hogy fél szemére megvakult. Tudom, hogy ez nem helyes, mégis elégtételt éreztem. Végre megkapta az áruló azt, amit érdemelt!
- Lowe? – hörögte a félig farkas, félig emberi alakot öltött szörnyeteg.
Meglepetten néztem rá, közben erősebben rámarkoltam a lándzsámra. Olcan látta az alig észrevehető mozdulatot, anélkül, hogy rám nézett volna, elvégre érezte minden energiám.
- Mit akarsz?
A sebesült áruló zavaros tekintete hirtelen vándorolt végig rajtam.
- Én… Tudom, hogy… hogy haragszol rám, de… Meg kell bocsátanod, a családod… a családunk veszélyben van!
Még dühösebb lettem. Ez biztosan csapda, futott át az agyamon.
- Ez nem csapda! – kiáltotta rekedten – Meg fogják őket ölni!
- Miért kéne hinnem neked? Különben is, már rég nem tartozom közétek, a Beo Gyermekei és én két külön világ.
Olcan térdre rogyott, egyre nehezebben vette a levegőt és egyre érthetetlenebbek lettek a szavai.
- E… ez… ne… em … áru… árul… ás…
Alighogy ezeket a szavakat kinyögte, eldőlt és meghalt. Éreztem amint haldokló energiái végleg elpárolognak a testéből. Ezek után hosszú percekig zavarodottan néztem hogyan változik vissza emberré és uralkodik el a testén a hullamerevség. Ugyanis – mint a gyógyulás esetében – a haldoklás is sokkal gyorsabban zajlott le, ezért is merevedett meg az egész teste.
Pár perc múlva lelki szemeim előtt Felan jelent meg, amint az emberek üldözőbe veszik, pedig még csak magára sem öltötte a valódi alakját. Furcsa, gondoltam, de a bagoly szemein keresztül tovább nézhettem az eseményeket. Pár utcával odébb egy hatalmas Bloodrage klánba tartozó vérfarkas éppen felmetszette áldozata hasát, néhány méterrel odább pedig egy hófehér farkas tette ugyanezt. Ez utóbbi a Beo Gyermekeihez tartozott. A két szörnyeteg folytatta az öldöklést; nem kíméltek senkit sem. Válogatás nélkül, sorra ölték meg az embereket – mindeközben egy dühös tömeg eredt Felan nyomába. Nem értettem, hogy miért üldözik őt, amikor ő még nem tett semmit. Ekkor láttam meg Rolfot, amint uszítja az embereket. Az egész egy követhetetlen őrjöngéssé vált. Az emberek vasvillákat, baltákat, fáklyákat ragadtak és az erdő felé rohantak. Sokáig üldözték Felant, míg Zayev el nem térítette őket egy másik irányba. A bagoly követte az őrjöngő csőcseléket, de váratlanul egy másik madár karmai ragadták meg. Még percekig láthattam a szemein keresztül hogyan küzd, aztán a kötelék megszakadt közöttünk. Onnantól kezdve nem tudtam, hogy mi történik csak az ösztöneim tereltek egyenesen a közelgő veszély felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése