Keresd a valótlant!;)

2014. július 17., csütörtök

Vérvonal - a vér szava kötelez: Kötelékek

Elnyel az örvény


- Ölni, meg kell ölnöm! – hallottam meg az alig érthető morgást és hörgést. Ám már nem volt lehetőségem elnemesülni, a hatalmas Bloodrage farkas rám vetette magát az egyik közeli bokorból.
Könnyeden gyűrt maga alá, de ezúttal nem voltam fegyvertelen – a lándzsával beleszúrtam a lény mellkasába. De az meg sem érezte, a hegyes fegyver egyszerűen nem tudott áthatolni a vérfarkas vastag bundáján. Kétségbeesetten szúrtam újra, meg újra, de semmi. A szörnyeteg izmos testén még csak egy karcolás sem esett, egyetlen szőrszála sem görbült meg. Hamarosan a vérfarkas a hasa alá nyúlt és úgy húzott ki maga alól, mintha egy rongybaba lennék. Meglepetésemben a lándzsa kiesett a kezemből, de már nyúltam is a tőröm után, melyet mindig magamnál tartottam. A lény két lábra állt, s elemelt a földtől. Bő két méterre lógtam a levegőben, előre szegezett tőrrel és farkasszemet néztem a szörnnyel. Az állta a tekintetem. A rém képében lassan felfedeztem Gorgot és rájöttem, hogy egy ilyen profi gyilkos ellen semmi esélyem. Ekkor jutott eszembe, hogy megkérdem, miért akar velem végezni, ha már úgyis megteszi.
- Miért akarsz megölni?
Gorg hosszú percekig csak vicsorgott rám, hosszú agyarszerű szemfogaiból legalább húsz centi látszott, amint megvillant rajta az alkonyati fény. Sárga szemei összeszűkültek a haragtól.
- Nem tudom – morogta végül – Csak… ez egy… késztetés.
Alig értettem a szavait, mégis nagyjából sikerült összeraknom őket, hogy legyen némi értelmük.
- Találkoztál másik vérfarkassal? – kérdeztem, hogy addig is húzzam az időt.
Gorg pofája még inkább eltorzult, ahogy próbált visszaemlékezni.
- Igen, Felan… azt… hiszem… ő volt.
Összezavarodtam. Hogy találkozhatott vele, amikor ő szinte mindig velem volt, amióta otthagytuk a falkáinkat? Vagy csak hazudott nekem? Vagy talán…
- Mond neked az valamit, hogy Blackmoon?
Gorg megrázta busa fejét, aztán mégis bólintott – Ők a kíváncsiak. Ölnek kísérletezésből, míg mi szórakozásból, ti, pedig ha muszáj.
Ez volt az első teljesen érthető mondat, ami elhangzott a szájából.
- Ők tudnak valamit, amit mi és ti nem, ugye?
Gorg leejtett a földre, így megkereshettem a tőrt, amit korábban elejtettem.
- Igen, varázsolni. Fekete mágia.
Elgondolkodtam – Alakot is tudnak ölteni! Nem lehet, hogy egyikük felvette Felan alakját?
- De, deee – nyüszített a fenevad és lekushadt előttem a földre. Most döbbentem meg igazán. Ez a szörnyeteg, a Bloodrage klán egyik utolsó tagja megadta magát.
- Ugye nem fogsz megölni vagy bántani?
Gorg a szívére tette hatalmas mancsát, s azt felelte, hogy „nem”. Én pedig eltettem a fegyvereimet. Percekkel később megbeszéltük, hogy mit fogunk tenni, pontosabban ő mit tesz majd, de ehhez még meg kellett tennem egy fontos lépést. Míg Gorg türelmesen várt, térdre borultam és hatodik érzékemmel kinyúltam totemállatunk felé. S meglepetésemre a bagoly válaszolt a hívásomra. Szinte a semmiből jött elő, a hatalmas szárnyaival ügyesen manőverezve leszállt mellénk.
- Tudom, hogy ennek Felan nem fog örülni, de muszáj megtennünk.
A hófehér madár óvatosan közelebb jött hozzám és akkor megtörtént a varázslat, én pedig holtan estem össze. Már elkerülhetetlenül belesodródtam, a hullámok összecsaptak a fejem fölött és elnyelt az örvény. Éreztem, hogy a lét utolsó hullámai fojtogatnak, de már nem volt visszaút. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése