Keresd a valótlant!;)

2014. július 17., csütörtök

Vérvonal - a vér szava kötelez: Kötelékek

Blackmoon


A telihold ezüstös fénnyel vonta be a tájat, az égen fekete felhők úsztak. Gyönyörű éjszaka volt, a legkiválóbb arra, hogy tegyek egy magányos sétát és a gondolataimba merülhessek. Megigazítottam vállamon a gyógynövényes tarisznyát, s rászorítottam a kezem a lándzsára. Igyekeztem óvatos lenni, elvégre ellenséges területen jártam. Többé Holdgyűrű nem volt az otthonom, csak az ellenségeim lakták.  Elszomorított, hogy már a családom is ellenem fordult, pedig még köztük volt az áruló. Olcannak óriási szerencséje volt azzal, hogy rám tudta kenni a dolgot, így most a Beo Gyermekei, mind azt hiszik, hogy én árultam el őket.
Hirtelen egy fiatal szarvas ugrott elő a fák közül – ugyanis egy kis liget mellett ballagtam. Meglepett, hogy hatodik érzékem egyáltalán nem figyelmeztetett a közelgő veszélyre. Mindenesetre csodálattal néztem a gyönyörű állatot, amint kecses, könnyed mozdulatokkal szökken előre, aztán, mikor észrevett, megállt egy pillanatra. Nagy, riadt, barna szemeit rám emelte, a tekintete nyílt és tiszta volt. Hallottam hogyan dübörög a szíve, melyet most a Vérmezőből áradó energiák éltetnek. Nem mertem megmozdulni, féltem, hogy akkor megtörik a varázs és elszáll a pillanat. A szarvas nagy füleit érdeklődve hegyezte, izmai meg-megrezdültek, mintha csak arra számítana, hogy veszély közeleg. Ideges fújtatott, majd lehajtotta nemes fejét, hogy vakarózzon. Rövid agancsai már most a földet söpörték – később ékes trófeájává válhat, mosolyodtam el a gondolatra. Egyszer csak elfogyott a levegő a tüdőmből, s kénytelen voltam újabb lélegzetet venni, mire a nagyvad riadtan szökkent a levegőbe és két nagyobb ugrás után farkasként fogott talajt. Döbbenten néztem, hogy mi történik, mert nem akartam hinni a szemeimnek. Hát ez meg hogy lehet? De hiszen ez egy szarvas és most…!
Önkéntelenül is hátrálni kezdtem, amikor a hatalmas fekete állat elindult felém. Kusza gondolataim lázasan kergették egymást. Az biztos, hogy egy vérfarkassal állok szemben. De ő nem tartozik a Beo Gyermekei közé, mert nem hófehér a bundája és sokkal nagyobb azoknál, illetve izmosabb. Ugyanakkor a Bloodrage klán tagjaira sem hasonlít, nem olyan, mint Felan. Akkor csak is az ismeretlen falka tagja lehet…
A farkas ekkor már két méterre állt tőlem és élénken csillogó szemeivel fürkészőn nézett rám. Úgy tűnt tetszik neki, amit lát. Legalábbis tisztán érezhette a félelmemet és a zavartságomat, mert én nem tudtam, hogy ő hova tartozik, vagy tud-e rólam bármit is. Akarva-akaratlanul is magam elé tartottam a lándzsát, majd az erdei lénynek szegeztem. Erre a bestia lekushadt, a magas fűből figyelt engem. Kezdtem azt gyanítani, hogy arra vár, hogy felfedjem magam előtte, de nekem eszem ágában sem volt ilyet tenni. Ám tudtam, hogy valamelyikünknek előbb-utóbb lépnie kell, különben itt fogjuk nézni egymást az örökkévalóságig. Úgy döntöttem, én teszem meg az első lépést. A farkas felé döftem a lándzsával, úgy, hogy csak a levegőt találjam el. Mire a hatalmas vérfarkas játékra hívó mozdulatot tett, ahogyan a kutyák szokták játékra hívni a társaikat, vagy a gazdájukat. Ez a furcsa lény egyre inkább megdöbbentett és sokkolt tetteivel. Valószínűleg nagyon bután nézhettem rá, mert egyszer csak kúszni kezdett felém. Én már görcsösen markoltam a fegyverem, az ereimben megfagyott a vér, továbbra is magam előtt tartottam a lándzsát. A farkas váratlanul felém ugrott, de olyan gyorsan mozgott, hogy mindössze csak egy fekete árnyat láttam belőle. A következő pillanatban földre kerültem és a lándzsa messzire repült a kezeimből. Ott hevertem a földön fegyvertelenül és kiszolgáltatottan, tudván, hogy vége lesz az életemnek. A bestia incselkedve ugrált körülöttem, s néha panaszosan nyüszített. Csillogó szemei pedig egyfolytában azt üzenték, hogy: Na, mi lesz, nem akarsz játszani? Mozdulj már meg!
Miután feltápászkodtam, a lábaim szó szerint földbe gyökereztek, s csak a tekintetemmel követtem az engem körül ugráló fekete árnyfoltot. Már éppen kezdtem elszédülni, amikor a lény hirtelen megállt és lekushadt, majd a hátára fordult. Most fejjel lefelé nézett engem, várakozva, a magas fűből. De én csak azt vártam, hogy támadjon, annak ellenére, hogy ő egyáltalán nem mutatta ennek a jeleit.  Hamar megunta a fetrengést és inkább felkelt, majd bátran odasétált hozzám. Én pedig dübörgő szívvel kutattam a lándzsa után, mindhiába. A farkas hirtelen megbökött, mire elveszítettem az egyensúlyom és elestem. Be kellett látnom, hogy emberként semmi esélyem, így hát belementem a játékba. Egy szempillantás alatt nála valamivel kisebb, hófehér farkassá változtam. Bár magamban elhatároztam, hogy soha többé nem fogok átváltozni, máris megszegtem ezt a fogadalmam. A fekete árnyként mozgó lény vidáman oldalba bökött, majd leírt körülöttem néhány széles kört, igen nagy sebességgel. Csodáltam a gyorsasága miatt, de ugyanakkor nem bíztam benne. A farkas körbeszaladt körülöttem, aztán vágott egy grimaszt, mert én nem tartottam vele. Úgy döntöttem, megpróbálok végre a gondolataiba hatolni és beszélni vele. Hátha megtudom, hogy ellenséggel, vagy baráttal van dolgom. Ám a tudatát nagyon erős, szinte áthatolhatatlan falak védték.
Több sikertelen próbálkozás után kezdett elegem lenni. „Hé, legalább a nevedet áruld el!” – kértem, már-már könyörögve. Ekkor úgy éreztem, hogy a kettőnk között lévő fal lassan megreped és a gondolatok szabadon áramolhatnak közöttünk. „A nevem, Rolf. És a tiéd?”
„ Az enyém Lowe” – feleltem gondolatban. S ahogy gondolataink elmét cseréltek óriási energia szabadult fel a környéken. Rolf személyisége és gondolatai teli voltak élettel, kíváncsisággal és tudásvággyal. Vagyis szöges ellentétei voltak az enyéimnek.
„ Mit akarsz tőlem?”
Pár perc múlva már jött is a rövid válasz.
„ Megismerni.”
Hogy őszinte legyek, ettől tartottam. Még mindig gyanakvó voltam és nem szerettem volna, ha Rolf túl sokat tud meg rólam, mert jól elmémbe vésték anno, hogy tartsd közel a barátaidat, de az ellenfeleidet még közelebb. Ezért is voltam ilyen bizalmatlan.
„ De akkor előbb mondj valamit magadról!”
A farkas leült velem szembe, s én is helyet foglaltam. Ha most arra tévedt volna egy ember, akkor két hatalmas termetű farkast látott volna a magas fűben ücsörögni.
„ Rendben. Mint már mondtam, a nevem Rolf, azt jelenti, hogy vörös farkas. Nemrég jöttem Holdgyűrűbe, mert meg akarom ismerni az itt élő falkákat, ugyanis már nagyon sokat hallottam a Beo Gyermekei jótetteiről és a Bloodrage klán vérengzéseiről. De nem hiszek csupán a legendáknak, az igazat akarom tudni. Nem egyedül érkeztem, a falkám neve Blackmoon.”
Lelki szemeim előtt azonnal megjelentek az akkor látott képek, azon az estén, amikor az ismeretlen falka átugrált a máglyarakás felett. Nem volt időm elzárni az emlékképeket, így Rolf is láthatta őket.
„ Mi történik?” – azonnal tudni akartam, mert nem értettem. A gondolataim áramoltak, az elmém elzsibbadt, egyszerűen nem tudtam gátat szabni a tudatomból kiszivárgó információknak.
„ Sajnálom, csak a kíváncsiságom tágítja az elméd. Nem akartam ártani ezzel…”
Alighogy ezek a gondolatok elértek hozzám, abbamaradt a zsibbadás, mely már kezdett átmenni fejfájásba.
„ Köszönöm, hogy abbahagytad.”
Rolf lustán elnyúlt a földön, láthatóan bízott bennem. Még sokáig beszélgettünk így, s csupán gondolatokkal kommunikáltunk. Bármennyire is fennállt annak a veszélye, hogy idővel a két elme összeolvad és akkor már gond nélkül olvasnak a felek egymás gondolataiban, akár úgy is, hogy távol vannak egymástól.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése