Áruld el nekem...
Belebámultam a lány szomorú, sápadt arcába. Úgy tűnt a világ összes fájdalma az ő vállán nyugszik. Szerettem volna segíteni rajta, ráébreszteni, hogy ez nem igaz, de igazából nem értettem őt és a viselkedését sem. Igen, te idióta már megint tönkre tetted a körülötted lévőket! Meg sem kellett volna születned és élned sem kellene! Miért nem vagy képes kifejezni önmagad? Úgy kellene viselkedned, mint a többi ember! Egy szörnyeteg vagy, aki mindent eldob vagy elpusztít maga körül! Ott kellett volna hagyniuk a szüleidnek a kórházban! Ökölbe szorult jobbom megremegett mellettem, ahogy a keserűség könnyei kicsordultak a lány szeméből. A csalódás árnyalata színezte meg egy pillanatra az arcát. Azt hittem egy pillanatig, hogy reagálni fog, de néma maradt. Csak farkasszemet nézett velem azokkal a csillagszemekkel, amelyek most a könnyektől csillogtak. Igen, jól érted! Gyerekes vagy! Sosem leszel alkalmas az életre! Túl büszke vagy hozzá, ahogy anyád mondta. De mégis mire vagy az? Hiszen egy s