Phantasy World

Egyszer volt, hol nem volt A mikor magamhoz tértem fagyos hideg járta át a testem. – Hol vagyok? – motyogtam magam elé. Ám válaszra senki sem méltatott, csupán egy apró madárka dalolt valahol, a közelben. Vidám éneke élni akarással töltött el. Fel kell kelnem! De nem ment. Erőtlen izmaim egyáltalán nem engedelmeskedtek az akaratomnak. Kétségbeejtő volt a gondolat, miszerint a halálomon vagyok. Lassan sikerült a hátamra fordulnom. Azonnal megéreztem arcomon a napsugarak lágy érintését. Hirtelen kinyitottam a szemem, s elvakított a hajnali derengés, mely a tájra borult, mint egy takaró. Hamarosan sikerült összeszedni a gondolataimat és újra tudtam parancsolni az izmaimnak, még ha azok nem feltétlenül engedelmeskedtek nekem. Valahogy sikerült felülnöm és körülnéztem. A farkast sehol se láttam, csak vért. Mindent vér borított. Elszörnyedve gondoltam az elmúlt éjszaka történtekre, amikről olyan ostoba módon lemaradtam, de talán jobb is így. Megpróbáltam felkelni, de a lábaim nem enge...

Holdtölte R eggel arra ébredtem, hogy valaki kopogtat a szobám ajtaján. Riadtan ültem fel az ágyamban, egyrészt, mert fogalmam sem volt arról, hogy hogy kerültem ide, másrészt meg azért, mert azt sem tudtam mit hoz a mai nap. – Gyere be! – kiáltottam álmos hangon, miközben visszadőltem az ágyba és a fejemre húztam a takarót. Halkan nyílt az ajtó és azonnal csukódott is. Mikor kilestem a takaró alól, Nagymamát láttam az ágy mellett. – Jó reggelt, drágaságom! Hogy telt az éjszakád? Válaszképpen motyogtam valamit az orrom alatt – még magam sem értettem, nemhogy ő. – Vár a reggeli, a konyhában. Te hétalvó! Értetlenül néztem rá, aztán rápillantottam az éjjeliszekrényen heverő karórámra. Még csak fél hetet mutatott. – Jól van, mindjárt megyek. – adtam meg magam. Nagymama elmosolyodott, majd kihátrált a szobából. Én meg csak néztem utána a párnák közül. Miután sikerült valamicske életet lehelnem magamba lebattyogtam a lépcsőn. Akár egy holdkóros , gondoltam. Nagymama dalolva tett-vett ...

Vérszomj A znap éjjel minden csendes volt. Odakint álltam, a pajta előtt és azt vártam, hogy valaki végre szóljon hozzám. Amióta apa és kereszt anyu visszatértek a vásárlásból minden megváltozott. Még Nagymama is csak megvetéssel tudott rám nézni. Mintha én tehettem volna az egészről, amikor olyan egyértelmű volt, hogy valami baj van anyával és most meg az egésznek ez lett a vége. Tehetetlenül a földre rogytam, sehogy sem tudtam elfelejteni a gyilkos fenevadat, mely végzett vele. Még most sem tudtam, hogy micsoda pontosan. Bizonyára egy farkas, legalábbis annak alakjában láttatja magát, de valami másnak kell lennie. Hiszen sokkal nagyobb egy farkasnál és, ha igaza van Nagymamának, akkor itt már nem élnek farkasok. Meg hát mégis melyik farkas képes a gondolataival beszélni? A hirtelenjében feltámadó jeges szél az arcomba csapott, fogaim vacogva koccantak össze. Mégsem mozdultam, nem akartam bemenni a házba –  inkább megfagyok, minthogy lássam szeretteim csalódott arcát,  ...

Édes a bosszú Z ihálva, izzadságban fürödve ébredtem, valamikor az éjszaka közepén. Fülemben dobolt a vérem, szívem a tokomban dobogott. Aztán megéreztem a tarkómon az égetően gyűlölködő tekintetet. Megint figyelt valaki, talán ő. Nézz az égre! – súgta valami a lelkem mélyén és engedelmesen az ablak felé fordultam. A sötétítő nem takarta, így tekintetem egyenesen a holddal találta szemben magát. Már félig volt. Összeráncoltam a homlokom, úgy emlékeztem, hogy behúztam a sötétítőt, vagy mégsem? De ez mindegy is volt, átfordultam a másik oldalamra és aludtam tovább. Az utolsó, amit még láttam magam előtt az egy árny volt, mely rávetült a szobám falára, közvetlen az ajtó közelében. *** – Jó reggelt – motyogtam álmosan, de csak Nagymama bátorító mosolyát kaptam válaszul. Ugyanis anya nem vett rólam tudomást, míg apa nem is volt a konyhában. Első gondolatom az volt, hogy anya megint úgy érzi ő csupán a második, azt hiszi, én vagyok Emma. Már beletörődtem, hogy amíg itt leszünk ez ...

Az erd ő szelleme A mikor kinyitottam a szemem, mindent homályosan láttam. Valószínűleg nem kis ütés érhette a fejem, gondoltam, ám amint kitisztult a látásom azt kívántam, bár ne tértem volna magamhoz. Egy hatalmas farkas magasodott fölém, s közvetlen az arcom közelében vicsorgott. Éreztem bőrömön a leheletét. Hófehér szemfogai csupán pár centire voltak a torkomtól, lazacrózsaszín ínyét a lehetetlenségig felhúzta, amitől még jobban elővillantak hegyes fogai. – Neee! – sikoltottam, s védekezésként arcom elé kaptam a kezem, mire a szörnyeteg elnevette magát, hallottam hangját a fejemben. Az ujjaim közötti réseken lestem az erdei rémet. A bestia jóval nagyobb volt, bármelyik farkasnál, amit eddig valaha láttam, bundájának színe egészen különleges volt, a barna és fekete szőrszálak keveredése, valamint vegyült bele némi ezüstös szín is. De ami igazán megfogott, az a tekintete volt. A gyönyörű borostyánszín szempár ragyogott a lemenő nap fényében. – Te egy…? – suttogtam elhalló hang...

A múlt árnyai K ora reggel ébredtem, odakint még csak szürkült. Kilestem az ablakon, a hold éppen most veszett bele a szürkeségbe. Tekintetem az erdő legközelebbi részére esett. Mintha a fák között elsuhant volna valami, egy szürke árny. Kezdett furdalni a kíváncsiság – ki vagy mi, vagy valójában? Elhatároztam, hogy még ma megtudom. Gyorsan átöltöztem és elhagytam a szobát. Vígan szökdécseltem le a lépcsőn, fokról fokra. - Hogy tehetted ezt velem?! – anya a lépcső előtt állt és megvetően nézett rám. Én meg csak értetlenül néztem le rá, a lépcsőfordulóból. - Miért, mit csináltam? De anya nem válaszolt, inkább elsétált a konyha irányába, utána mentem. Mikor utolértem éppen töltött magának egy csésze kávét. - Anya! – kérleltem; azonnal tudni akartam, mit tettem, amivel ennyire magamra haragítottam. De ő még most sem szólt hozzám, sőt igyekezet tudomást sem venni rólam. Ennek ellenére tovább nyüstöltem. – Legalább megbeszélhetnénk, mert ez így nem igazán világos számomra. Tudod,...

Erdei vendégszeretet –M agen, merre vagy? – apa és anya hangja a veranda felől érkezett. Kétségbeesetten csúszkáltam oda hozzájuk. Nem akartam, hogy lássák, aminek korábban szemtanúja voltam. Hiszen Nagymama biztosan szívbajt kapna, ha látná a házát. Azt a sok vért és felfordulást. De vajon tényleg mind a kutyusé? – miközben ezen rágódtam kis híján anyának ütköztem. Riadtan eszméltem fel. – Bocsánat, nem akartam. Anya tekintete tele volt aggodalommal, míg apa a mi autónk mellett parkoló járműből pakolt ki. – Segítenél? – Persze. – egyeztem bele és már ugrottam is a kocsihoz. Azt amúgy sem akadályozhattam meg, hogy ne lássák, ami odabent várja őket, mivel Nagymama pár perce eltűnt az ajtó mögött. Akkor lepődtem meg igazán, amikor az idős asszony vidám hangja ütötte meg a fülem. – Ó, Magen! Hogy te milyen szép munkát végeztél! De elég lett volna, ha egy kicsit összepakolsz, nem kellett volna mindent alaposan kipucolnod. Nagyon szépen köszönöm, drága unokám! Most aztán igazán értetlen...

4. Versenyfutás az id ő vel L élekszakadva robbantam ki az erdőből; a csontszerű, kopasz fák vendégszeretettel nyúltak utánam horgas ujjakra emlékeztető ágaikkal. Fejemben egyre csak egyetlen gondolat cikázott: meg kell előznöm őt! Az, hogy különféle rémképek kezdtek megjelenni lelki szemeim előtt, még inkább ösztökélt. Egy mély levegővétel után minden erőmet megfeszítve rohanni kezdtem a ház felé. – Nagymama, anya, apa! – kiabáltam már messziről. – Vigyázzatok, a…! Nem tudtam befejezni a mondatot, mert nem voltam képes megnevezni azt, ami úgy incselkedett velem az erdőben. Felérve a verandára már ugrottam is az ajtóhoz, miközben tovább kiabáltam családtagjaim után. De hiába feszegettem, a vastag tölgyfaajtó nem engedett. Elkéstem , gondoltam. Úgy tűnt már túl késő. De még nem adtam fel, megkerültem a házat, végignézve valamennyi földszinti ablakot, de nem volt szerencsém. Egyik sem volt nyitva. Kétségbeesetten kapkodtam levegőért, amikor visszatértem a verandára. – Hahó! Vala...

Piroska és a farkas E kkor már mindenki úgy nézett rám, mint egy bolondra. Így hát megismételtem a kérdést. – Ismeritek a mesét? Semmi válasz. A mély csöndet végül Nagymama törte meg. – Ezt a mesét mindenki ismeri. Elmesélhetem neked, ha már édesanyád nem tette meg annak idején. – s vetett egy rosszalló pillantást a lányára, majd belekezdett. – Volt egyszer egy aranyos kislány, mindenki szerette, aki csak látta, de legjobban mégis a nagymamája… Feszült figyelemmel hallgattam az idős asszony szavait, mintha újra csak hat éves lettem volna. A mesedélutánnak apa vetett véget. – Magen, ne hagyd, hogy Nagyanyád ilyen ósdi történetekkel traktáljon. Tudod, te is, hogy ebből semmi sem igaz és, hogy ezt a mesét is csak azért találták ki, hogy megfélemlítsék az embert. Például így a gyerekek már nem mernek az erdőbe menni. Na de neked vissza kell menned, mert a kosarat gondolom ott felejtetted, ugye? Én csak igenlően bólintottam, majd beletörődve magamra kaptam a piros köpönyeget és felr...

Árny a fák között M ásnap dél körül ébredtem, s amikor kinéztem az ablakon a tájat friss hóréteg borította. Ezek szerint az éjszaka folyamán havazott,  tűnődtem magamban. De nem töprenghettem sokáig az időjáráson, mert hirtelen kopogtattak a szobám ajtaján. – Magen drágám, ébren vagy már? – bár anya hangja tompán ért el hozzám, teli volt élettel. – Igazán felkelhetnél végre, mert már lassan az ebédidőnek is vége. – Ébren vagyok, anya. Fél óra és lent leszek, oké? – Rendben. Anya távozása után  égnek emeltem a tekintetem. Ki nem állhattam, hogyha nyaggatott, néha tisztára az agyamra tud menni! Ahogy ígértem, harminc perccel később megjelentem a konyhában, hogy ebédeljek vagy inkább reggelizzek. Közben Nagymama kérdéseire kellett választ adnom, úgy tűnt nem fogyott ki belőlük, sőt mintha még több lett volna tegnap óta. – Mi lesz a mai program? – kérdeztem, csakhogy végre véget vethessek a szüntelen szóáradatnak, amit az idős asszony produkált. – Na, de Magen! Nagymama csak ...

Az erd ő sz é li házikó K éső délután volt már, amikor arra ébredtem, hogy a monoton ringatózásnak vége szakad, nagyokat pislogva néztem ki a fejemből, mert nem tudtam mire vélni a dolgot. – Ébredj, Magen! Megérkeztünk. Anya hangja valahonnan egészen távolról szállt felém, pedig csak az anyósülésen ült. Értetlenül kémleltem ki az ülések mögül, ugyanis teljes kényelemben heverésztem a hátul – amennyire az lehetséges. Miután valahogy kikászálódtam a kocsiból, rácsodálkoztam a házikót körülvevő erdőre; a fák szorosan álltak egymás mellett, s hótól roskadozó ágaik búskomoran bólogattak felénk. Fázósan összehúztam magamon vékonyka kabátomat, melynek piros színe bizalmasan ölelt körbe. – Szólnál Nagymamának, hogy megérkeztek a fáradt vendégei és nagyon is örülnének egy kis harapnivalónak? Ez már apa volt, ő mindig csak a hasára gondolt. Talán ezért is olyan nagydarab, míg anya sokszor törékeny porcelánbabának tűnt mellette. Rólam már nem is beszélve, mert szégyenszemre még anyánál is ...