Phantasy World

Hirtelen zavaró fény esett rám. Védekezően kaptam arcom elé a kezem. – Bocs, de így legalább megkímélted magad egy kínos ébresztőtől – Mort tenyerével egy pillanatra eltakarta a gyufaszál fényét előlem. – Az elkövetkező huszonnégy órát is idelent szeretnéd tölteni? – kérdeztem rekedten, az ajkam kicserepesedett, a torkom kiszáradt a szomjúságtól. A fiút kevésbé viselte meg a helyzet, mint engem. Ez pedig bosszantott. – Míg te aludtál, körülnéztem egy kicsit miután sikerült elmozdítanom pár követ. Találtam egy alagutat, amiről fogalmam sincs, hogy hová vezet… Meg sem vártam, hogy befejezze. – Akkor mire várunk? Mort gonoszul elmosolyodott – Én speciel arra, hogy felébredj. – Nos, az megtörtént, szóval mehetünk! – nyújtóztattam ki elgémberedett tagjaimat. Mort el is indult, még mielőtt felkelhettem volna a földről. Leráztam magamról a port, aztán futólépésben mentem utána. Sikerült megcsúsznom néhány kövön, mire bosszankodva szitkozódtam. – Ez nem igazán hölgyhöz illő – jegyezte meg M...

Egy erős kéz nyúlt az enyém után, finoman megszorított, miközben másik kezével végigsimított a hátamon. Kirázott a hideg, mert az érintését áramütésnek éreztem. A kéz tétován a nyaki ütőerem felé indult, fülemben hangosan dübörgött a vér, szívem hevesen vert. Nyeltem egyet, az izmaim megfeszültek, a tüdőmből kiszorult az összes levegő. – Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Vigyázok rád. – mondta egy olyannyira ismerős hang, melytől kétségbeesetten akartam, hogy hagyja abba, ugyanakkor azt is, hogy folytassa, amit elkezdett. Képtelen voltam bármit is tenni, egyszerűen nem tudtam parancsolni izmaimnak. A kéz gazdája felbátorodott és újból felém nyúlt, ekkor azonban felébredtem. Riadtan néztem körül a sötétben. Hol vagyok? Mi történt? Miért álmodom ilyen valóságosat? Nyugtalanul mocorogni kezdtem, aztán eszembe jutott, hogy még mindig a pincében vagyok, összezárva egy olyan emberrel, akiről semmit sem tudok. Riadtan néztem körül. Tudni akartam, merre van. De sehol se láttam, beleolvadt a ...

  Miközben olvasod, hallgasd meg a zenét, melyre íródott a történet :) A novellára hatással volt Salvador Dalí művészete Hosszas zuhanást követően – és miután átbukfenceztem egy bárányfelhőn, mely kétségbeesetten bégetett utánam – könnyedén értem talajt, a vattacukorszerű, perzselő homokban. Zavartan néztem körül, mert nem tudtam, hol vagyok, de aztán rájöttem: egy tengerpart. A habzó vízözön tombolt a távolban, ugyanakkor hullámai lustán nyaldosták a partot. A vízcseppek olyanok voltak, mint ezernyi ragyogó gyémánt, ahogyan megcsillant rajtuk a tűző nap sugarai. Hirtelen mozgásra lettem figyelmes a szemem sarkából. Meglepetten fordultam az irányába, de az árny már tova is tűnt, felverve maga után a port, csak annyit tudtam kivenni belőle, hogy egy ezüstösen csillogó ló az, de nekem sokkal inkább tűnt szárnyaló paripának, szárnyak nélkül. „Várj meg!” – akartam kiáltani, de egy árva hang sem jött ki a torkomon. A szélbe beleveszett az álombeli táltos, s én futottam, hogy...

– Jól vagy? Mort aggodalmas hangja valahonnan egészen messziről szállt felém, pedig a fiú ott volt mellettem. A szemembe került portól és a vele keveredő könnyektől semmit se láttam, csak azt éreztem, hogy valami folyik az arcomon. Ijedten kaptam a homlokomhoz, végigsimítottam egy mély vágást, amiből vér szivárgott. – Hát nem igazán – jegyeztem meg, felköhögve némi port, miután felfedeztem a sebesülésemet – És te? Alig láttam valamit, de éreztem amint Mort közelebb húzódik hozzám. – Én, azt hiszem… jól – köhögte fel a szavakat, a nehéz portól fuldokolva. Hamar meggyőződtem róla, hogy – leszámítva ezt a karcolást – semmi bajom. Bár legszívesebben megpróbáltam volna felkelni, ám meg sem tudtam mozdulni. A hatalmas kővek megakadályoztak benne.  – Te vagy minden baj forrása! – törtek ki belőlem a szavak, melyek teli voltak dühvel. Dühös voltam rá és magamra is, de egyszerűbb volt őt hibáztatni, mint magamat. – Miért? – kérdezte hosszas csönd után. Az okát nem tudtam, ezért most én ha...

Hetek óta dolgoztam a grófnőnél, s egész jól haladtam a cikkemmel. A főnököm pedig teljesen meg volt elégedve a munkámmal – igaz, néha rám küldte Lénát ellenőrzésképpen. Ez nem nagyon tetszett, de mivel fontos volt ez az állás, elviseltem a folyton csacsogó lány társaságát. –  Jó reggelt, A…– köszöntöttem volna, ám nem ő nyitott ajtót, hanem az unokája. –  Szia, Sara! A nagymamám ma nem tud mesélni neked. –  Miért? Mi történt? – azonnal sötét gondolatok kerítettek a hatalmukba, lelki szemeim előtt láttam, amint Mort elteszi láb alól a rokonát. –  Lebetegedett. De ha van kedved, maradhatsz. Hátha én is szolgálhatok némi információval a múlt eseményeiről. Bár ennek még a gondolatától is irtóztam, mégis meggondolatlan szavak csúsztak ki a számon. – Köszönöm, maradnék. –  Akkor gyere be! – mosolygott rám, amitől kirázott a hideg.  Dobogó szívvel léptem át a küszöböt. Gondolataim különféle rémképeket festettek elém, s az álmaimban látott Mort váratlanul megele...

Következő nap már vonakodva mentem ki a grófnő házához, attól tartva, hogy az unokáját megint ott találom. Semmi kedvem nem volt vele találkozni, ugyanakkor ez a munka túlságosan is fontos volt nekem, ahhoz, hogy pont most feladjam. Egyetlen ember miatt – ember egyáltalán? – fordult meg a fejemben az őrült gondolat. Éppen felemeltem a kopogtatót, amikor Mort hangját hallottam a hátam mögül. Ijedtemben összerezzentem. –  Szia! Segíthetek? Abbie a hátsó kertben van, hiába kopogtatnál. –  Szia! – kirázott tőle a hideg, mégis vele mentem. Mort vidámnak tűnt, nem éppen halottnak, sokkal inkább, nagyon is élőnek. Útközben egyszer csak feltett egy kérdést, amivel valósággal szíven ütött. –  Miért félsz tőlem? –  Én? Félek? Tőled? – vágtam teljesen értetlen arcot – Nem értelek. Miért kéne félnem tőled? –  Azt nem tudom... talán, mond meg te! –  De hát, én nem félek tőled! – kiáltottam felháborodva – hanem rettegek, tettem még hozzá magamban. Mindezek után kínos...

Egész éjjel forgolódtam, úgy küzdöttem az elalvás ellen, akárha az életemért harcolnék. Semmi kedvem nem volt találkozni az ismeretlennel, sem ahhoz, hogy az elmém szórakozzon velem. Márpedig egyre inkább kezdtem azt hinni, hogy minden csalóka álmot az agyam színes képzelete láttatja velem. Mintha nem tudna egyszerűen kikapcsolni! Hamarosan azonban elnyomott az álom és megkezdődtek a megpróbáltatásaim. A két erős kéz úgy húzott le a mélybe magával, akár a mocsár. Egyáltalán nem éreztem magam biztonságban, sőt az egész olyan volt, mintha fuldokolnék. Semmit sem éreztem, csak dermesztő félelmet. Már túl késő volt, a fogja voltam; a karjaiban tartott és esze ágában sem volt elengedni. –  Engedj el! Hagyj békén! – kiabáltam már-már sírva az elkeseredéstől. –  Ugyan miért eresztenélek, amikor szeretlek? – először hallottam a hangját, mely mély volt és hátborzongató – Mikor a madarak dalolnak a Csodák kastélyában találkozni fogunk, ígérem. *** Kimerülten autóztam be a munkahel...