Egyedül: 11. fejezet

Átok

Lázasan lapozgatni kezdtük a könyvet, hátha van valami más is, és mily meglepő: egy rejtett oldalon találtunk valamit. Damon azonnal felolvasta a latin szöveget.
– „Egyesek szerint az átok úgy is megtörhető, ha az általa sújtotta vámpír, tehát a Hold átváltoztatja áldozatát, vagyis a Napot. A halál így sem elkerülhetetlen, hiszen a Nap így is, úgy is meghal… Vámpírként tovább élhet az általa felszabadítottal.”
– Na, ez mindjárt jobban hangzik. De akkor is az életemről van szó!
– Igaz…viszont élnél… – próbálta Damon a dolog derűsebb oldalát mutatni – ...velem.

Gyötrődve pillantottam föl, mert a lábaim hirtelen felmondták a szolgálatot és a földre estem.
– Hagy gondolkozzak egy kicsit.
A fiú megértően bólintott és félre vonult, teljesen belemélyedve őseinek könyvébe.
Sokáig viaskodtam magamban mire döntésre jutottam.
– Mennyire fáj egy ilyen átváltozás?
Damon tekintete felragyogott, mert úgy tűnt képes vagyok lemondani az életemről.
– Annyira nem fáj, de ígérem, óvatos leszek. – kezdett bele lelkesen – Amikor megharaplak a fogaimból egy érzéstelenítő anyag szivárog a sebbe, te csak azt fogod érezni amíg, átszakítom a bőrödet. Inkább az a kérdéses, hogy vissza tudom-e fogni magam…
– Még valami?
– Hát, ami azt illeti, van. Miután úgymond megöltelek muszáj lesz innod a véremből, hogy élhess.
– Micsoda?! – hitetlenkedtem.
A vámpír halál komolyan nézett rám, tehát valószínűleg nem beszélt csak úgy a levegőbe.
– Hát rendben...
– Biztos, hogy ezt akarod? Ilyen könnyen eldobni az életed?
– Igen, de gyorsan mielőtt meggondolom magam! – vágtam rá határozottan a választ és talán túl gyorsan.  Föltápászkodtam a földről és várakozóan néztem rá, tisztában voltam vele, hogy már nincs visszaút. Ekkor Damon mögém lépett és finoman oldalra döntötte a fejemet, hogy hozzáférjen a nyaki ütőeremhez. A fiú keze megremegett a vérszomjtól. S ahogy fölém hajolt megéreztem leheletét a nyakamon.  Aztán jött az az iszonyatos fájdalom egy rövid pillanatig, majd minden megszűnt. Damon szó szerint megcsapolt, s olyan volt mintha fokozatosan szippantaná ki belőlem az életet; míg össze nem estem.
Hosszú perceken keresztül élettelenül hevertem a szörnyeteg karjai között, aztán valami furcsát éreztem a számban – sós, kesernyés ízt: vér.

***

Pár órával később mindannyian összepakoltunk, beleértve a vár egykori urát is, úgy döntött, hogy velünk tart és új életet kezd. Magyarán éli a hétköznapi emberek életét, legalábbis megpróbálja és ezek után már én is csak próbálkozhatok vele. Bár az átok sikeresen megtört, én elvesztettem az életemet – mostantól vámpírként élek és egy nyaklánc oltalmaz a napfénytől.
– Így szép az élet, mi? – kérdezte Damon, akit ezentúl tényleg a barátomnak mondhatok.
– Igen, és ez csak a kettőnk titka. – mosolyodtam el, s teljes szívemből örültem, hogy végre elhagyhatjuk ezt a szörnyű kastélyt, bár a Bloodthirsty legendája örökkön él majd emlékeimben.
Csupán csak azt sajnáltam, hogy Rebeca nem került elő, mert ő volt az én első áldozatom.
– A viszont soha nem látásra drága Bloodthirsty!