Salvador - Demonicfalls: 2. fejezet

– Beszélj! – Nashe hirtelenjében nagyon is ellenségessé vált, és úgy szorította a karom, hogy az már fájt. Tisztában voltam vele, hogy addig nem szabadulok, amíg nem mondom el neki, azt, amit tudok.
– Jól van, de ne itt. – könyörögtem. Gyorsan megegyeztünk a fiúval egy találkozóban az istállóknál.
Majd mindketten a tömeg közepe felé fordultunk, mintha mi sem történt volna.
– Azt mondom, végezzünk velük!
Csodálkoztam, hogy egyetlen ember hogy képes így felbujtani emberek százait.
Legalább az egyszarvút hagynák életben! – gondoltam. Ő nem érdemelte meg a halált, ahogy Salvador sem. Viszont jelen pillanat egyikükért sem tehettem semmit.
Az itteniek nagy tanácskozásba kezdtek, aminek az lett a vége, hogy Salvadort bebörtönözték, míg Monocerust bezárták az istállóba, a közönséges lovak közé.
A megbeszéltek szerint fél óra múlva megjelentem az istállóknál, mondanom sem kell: Nashe már várt rám. Mikor megláttam őt összeszorult a gyomrom, ugyan most meg hogy magyarázom ki magam szorult helyzetemből?
– Most pedig mondj el mindent, mindenről tudni akarok!
Egyértelmű volt, hogy sikerült magamra haragítanom, tehát kénytelen leszek mindent kitálalni és az a legjobb, ha az elejéről kezdem.
– Az a helyzet, hogy én ismerem őket. A fiút Salvadornak hívják, ő a szövetségesem. De azt nem tudom, hogy micsoda, milyen képességei vannak. Az ő, vagyis a mi kísérőnk neve Monocerus, vele út közben találkoztunk és ő mesélt valamilyen jóslatról, aminek köze van hozzám…
– Tudok a jóslatról, mindenki tud róla. – vágott közbe a fiú, s mintha megenyhült volna az arca. – Folytasd!
Erre nyeltem egyet, igyekeztem továbbra is fenntartani a szemkontaktust, ami nem volt olyan egyszerű, mint azt gondoltam, hiszen az az átható barna szempár nem sok jóval kecsegtetett.
– Tudod, Infierno Isla veszélyes hely az emberek számára és én…– ekkor már nem voltam képes tovább küzdeni, túl nagy volt a nyomás és mély a seb, bármennyire is régi.
Váratlanul minden erőm elhagyott és térdre rogytam, majd forró könnyeim sós ízét nyeldekelve, megtörten néztem fel az erdőjáróra.
– E… egyedül… vagy… vagyok… Az… az él… életem… nem… ér… se… semmit… – hüppögtem.
Nashe letelepedett mellém és átkarolta a vállam.
– Sajnálom, nem kellett volna így viselkednem. Kérlek, bocsáss meg.
Én csak bólintottam, s éreztem amint egész lényem összerándul.
– Szóval ők a barátaid? – tette még hozzá és óvatosan felemelte az állam, így már kénytelen voltam a szemébe nézni.
– Igen – sóhajtottam – Salvador, mint már mondtam a szövetségesem, azért van, hogy segítsen nekem, ha bajba kerülök, de eddig mindig megkésve érkezett a segítsége. Nem ismerem olyan jól, sőt szinte semmit se tudok róla, vagy a képességeiről. Monocerus egy csodálatos lény, egy unikornis! Fantasztikus, hogy csatlakozott hozzánk. Ő említette először nekem a jóslatot, amit még most sem értek.
Nashe arcán újra az a barátságos félmosoly ült és a tekintete is tele volt megértéssel.
– Azt hiszem, én elmagyarázhatom neked a jóslat jelentését. Mint, gondolom már te is hallottad, így szól: „Lesz egy lány, aki a segítője által megmenti az embereket, megtörve a szörnyek hatalmát Infierno Isla egész birodalmában.” Nos, minden valószínűség szerint ez a személy te lennél és, ha minden igaz ez a Salvador nevű fickó a te segítőd. De ne hidd azt, hogy egy birodalom bukása mindössze két emberen múlna, nem. Monocerus azért csatlakozott hozzátok, mert a ti oldalatokon akar harcolni, ő is szabad akar lenni, akár az itteniek.
– Tehát ez egy nagy háború lesz. – vontam le a következtetést. A fiú helyeslően bólintott.
– Teljességgel elkerülhetetlen vérengzés a jó és a gonosz hatalmak között, vagy ha úgy tetszik egyfajta lázadás, az embereké és azoké, akiket elnyomott a szörnyek hatalma.