Phantasy World

Egyszer csak az alagútnak vége lett, tulajdonképpen beleszaladt egy óriási falfestménybe. Zavartan néztem fel az utolsó gyufa fényében. A falon lévő festmény nem egyetlen kép volt, hanem több kockára volt osztva. Akár egy képregény , maradt tátva a szám. –  Szerinted mi lehet ez? – kérdeztem a fiút. Mort elgondolkodva fordult a fal felé, a gyufa időközben elaludt, így szinte semmit se láttunk. –  Jancsi és Juliska – felelte nemes egyszerűséggel. Elképzelhetőnek tartottam, hogy még a vállát is megvonta, bár a sötétben ezt nem láthattam. –  Miért mindig ez a mese?! – akadtam ki. Nagyon elegem volt már Mortból, ebből a helyzetből, a mesékből és a főnökömből. Utóbbiból pedig azért, mert már napok óta eltűntem és valószínűleg kirúgott a drága. – Ki lehet innen valahogy jutni? Ha elveszítettem a munkám, akkor… Mort eldobta a gyufaszál maradékát – hallottam, amint halkan koppant a földön –, s rátaposott. –  Biztosan ki jutunk innen. A munkádért pedig ne aggódj, ha ki is rúgnak, találsz majd

– Jól figyeljen! Oda sosem léphet be, sőt ha kedves az élete elkerüli a Vörös ajtót! – mondta a gondnok. Igenlően bólintottam, megint kisgyereknek éreztem magam, akinek megtiltanak valamit, ami ezek után mindennél jobban fogja érdekelni. A Vörös ajtó, vajon mit rejt? – tessék, már most ezen járt az eszem. Ránéztem a vastag tölgyfaajtóra, melyről pattogzott a vérvörös festék, s melynek kopogtatója egy idétlenül vigyorgó udvari bolond volt. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy a bronzarc ravasz tekintetével rám kacsintott. Zavartan fordultam más irányba. A gondnok pedig folytatta. – A házban nem kell semmit sem csinálnia, elég, ha a kertet gondozza. Így is lesz elég dolga. A szegélynél mindig szép egyenesre kell vágni a füvet. A bokrokat karban kell tartani, hogy felismerhetőek legyenek az állatfigurák. A virágokat mindig locsolja meg, különben elhervadnak. Pár hét múlva az egész udvart el fogják lepni a lehullott falevelek, különösen figyeljen rá, hogy ez ne következhessen be! Ezt mégis ho