Dísztópia (2. rész): Töredékek
Két év telt el a Maverickkel való első találkozásom óta. Ez idő alatt rengetegen lettünk, mi kívülállók, és egy napon elegünk lett. Kivonultunk az utcára, hogy hangot adjunk nem tetszésünknek. Eleinte csupán tüntettünk, amire a kormány a rendőri erők bevetésével válaszolt. Nem adtuk meg magunkat, a békésnek induló szándékaink meg bemocskolódtak. Közelharcba keveredtünk a rendőrökkel. A zsernyákok letartóztattak, akit csak tudtak, de fellépésük kevésnek bizonyult a tengerként morajló tömeg megfékezésére. Hat napon keresztül megállás nélkül küzdöttünk, ekkor már a katonaság ellen. Azt hiszem itt kellett rájönnünk, hogy kevés esélyünk van a változtatásra. Fogadjunk, hogy megfordult a fejedben, miért nem lázadnak velünk együtt a többiek. A válasz pofon egyszerű! Azért, mert mi vagyunk a beteg, elfajzott lények közöttük, akikkel általában a gyerekeiket szokták riogatni, hogy ne maradjanak fent sokáig vagy ne csináljanak hülyeséget. Úgy látszik mostanra a tehetség és az egyéniség teljes mér