Phantasy World

Kiskoromban mindig a körhintára szerettem volna felülni, de a szüleim sosem engedték. Azt mondták túl veszélyes, de ezt csak kifogásnak véltem. Azóta eltelt közel húsz év, s mindez idő alatt egyszer sem ültem körhintán. Bár az utóbbi időben még vidámparkba se tettem be a lábam. Ma viszont ott álltam egy óriási kapu előtt, amin a "Rejtekvölgy" cégér díszelgett, a kovácsolt vaskapu és a hely nevét hirdető betűk már messziről észrevehetőek lettek volna, ha a természet nem veszi vissza azt, ami egyszer az övé volt. Így hát meg is lepődtem, amikor séta közben belebotlottam egy borostyán borította, a fák között lapuló, emberi kéz alkotta világ maradványaiba. Kíváncsian söpörtem odébb néhány faágat, meg némi könnyező borostyánt, hogy hozzáférhessek a kaput zárva tartó lakathoz, amely egy rozsda marta láncon függött. Megráztam, mire az a lánccal együtt az avarba hullott. Idebent, az erdő mélyén még alig mutatkozott az ősz, ellenben a városban lévő fák már hetekkel ezelőtt sárgulni

Későre járt már, amikor tévelyegve sétáltam valahol félúton a bár és a kollégium szürke épülete között. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyi a pontos idő, de nem is érdekelt. Mások is hasonló állapotban távoztak a szórakozóhelyről. Odalent eleinte nagyon jó volt a hangulat, egy előadás ment, ami este hatkor kezdődött és egészen kilencig eltartott, utána már csak ittunk. Bár igyekeztem minél kevesebb piát fogyasztani, hiába, valaki mindig újra töltötte a poharam. Annak örültem, hogy más egyebet nem csempészett bele, csupán az egyre keserűbb fröccs várt rám egyfolytában. A nyolcadik pohár után fel sem tűnt az íze, s vele együtt veszett az időérzékem is. Viszont kezdtem rosszul érezni magam, a világ lassan forgott körülöttem, a zene hangos zagyvalékká vált és fájt tőle a fejem. A levegő pedig felforrósodott, alig jutott le belőle a tüdőmbe. Sürgősen ki kellett jutnom a kis helyiségből, amely még szűkösebbé vált a táncoló, ücsörgő emberektől. Még emlékeztem, hogy amikor lejöttem ide Dant is