Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2016

Álomlátó

Kép
A hideg végigfutott a gerincemen az érintése nyomán, mély hangja egyszerre taszított és vonzott. Azonban az ösztöneim erősebbnek bizonyultak a bénító félelemnél. Sosem értettem, miért nem bírom ennyire elviselni, ha valaki hozzám ér. Most is legszívesebben kiugrottam volna a bőrömből, csak szabaduljak. Ám a félelem megbénított, a kéz pedig felkúszott egészen a tarkómig. Megpróbáltam előre dőlni, hogy elkerüljem, de így csak azt értem el, hogy a mögöttem álló alak teste és elém tett karja közé szorultam. Elakadt a lélegzetem, még egyszer tettem egy kétségbeesett kísérletet, majd hagytam, hogy minden újból megtörténjen. Ezúttal is legalább olyan rémes volt, mint múlt éjjel. Kutyaszorítóba kerültem, aztán valahonnan előkerült egy pisztoly, aminek hideg csöve a halántékomhoz nyomódott. Halk kattanás, s a fegyver máris ki volt biztosítva. Behunytam a szemem és vártam, közben magamban egyetlen egy dolgot hajtogattam: Legyen már vége! – Nem lesz semmi baj – suttogta a fülembe, ellenben nagy