Phantasy World

Következő nap már vonakodva mentem ki a grófnő házához, attól tartva, hogy az unokáját megint ott találom. Semmi kedvem nem volt vele találkozni, ugyanakkor ez a munka túlságosan is fontos volt nekem, ahhoz, hogy pont most feladjam. Egyetlen ember miatt – ember egyáltalán? – fordult meg a fejemben az őrült gondolat. Éppen felemeltem a kopogtatót, amikor Mort hangját hallottam a hátam mögül. Ijedtemben összerezzentem. –  Szia! Segíthetek? Abbie a hátsó kertben van, hiába kopogtatnál. –  Szia! – kirázott tőle a hideg, mégis vele mentem. Mort vidámnak tűnt, nem éppen halottnak, sokkal inkább, nagyon is élőnek. Útközben egyszer csak feltett egy kérdést, amivel valósággal szíven ütött. –  Miért félsz tőlem? –  Én? Félek? Tőled? – vágtam teljesen értetlen arcot – Nem értelek. Miért kéne félnem tőled? –  Azt nem tudom... talán, mond meg te! –  De hát, én nem félek tőled! – kiáltottam felháborodva – hanem rettegek, tettem még hozzá magamban. Mindezek után kínos csend telepedett ránk, csak

Egész éjjel forgolódtam, úgy küzdöttem az elalvás ellen, akárha az életemért harcolnék. Semmi kedvem nem volt találkozni az ismeretlennel, sem ahhoz, hogy az elmém szórakozzon velem. Márpedig egyre inkább kezdtem azt hinni, hogy minden csalóka álmot az agyam színes képzelete láttatja velem. Mintha nem tudna egyszerűen kikapcsolni! Hamarosan azonban elnyomott az álom és megkezdődtek a megpróbáltatásaim. A két erős kéz úgy húzott le a mélybe magával, akár a mocsár. Egyáltalán nem éreztem magam biztonságban, sőt az egész olyan volt, mintha fuldokolnék. Semmit sem éreztem, csak dermesztő félelmet. Már túl késő volt, a fogja voltam; a karjaiban tartott és esze ágában sem volt elengedni. –  Engedj el! Hagyj békén! – kiabáltam már-már sírva az elkeseredéstől. –  Ugyan miért eresztenélek, amikor szeretlek? – először hallottam a hangját, mely mély volt és hátborzongató – Mikor a madarak dalolnak a Csodák kastélyában találkozni fogunk, ígérem. *** Kimerülten autóztam be a munkahelyemre. Hi

– Már megint késett! Ha legközelebb is ez előfordul, ki kell rúgnom magát, megértette?! – tajtékzott dühében a főnököm, aki egy kopasz, köpcös férfi volt, s talán az ötvenes évei vége felé járhatott – És mégis hogy néz ki? Hát adhatna egy kicsit a külsejére, ami azt illeti…! Nagyon kínosan éreztem magam, ám szó nélkül tűrtem a szidalmazását. Tudtam, hogy ez nem az első alkalom volt; rengetegszer késtem, mert fáradt voltam. – Legközelebb nem fordul elő, ígérem – feleltem meghunyászkodva, tudván, hogy nem hivatkozhatok a rossz alvásra, mivel az kifogás lenne. A főnököm szúrós szemekkel nézett rám, amiből értettem, hogy ez az utolsó esélyem. Sarkon fordultam és mentem dolgozni. Az íróasztalomon már ott voltak a vázlataim, amik alapján egy káprázatos cikket kellett írnom a heti újságba, a Sunrose Weekly -be. Mindent meg akartam tenni azért, hogy az enyém legyen a legjobb cikk. Ez az egyetlen, amivel megtarthatom a munkámat! Amint leültem, tanulmányozni kezdtem a jegyzeteimet, amíg bekapcs

A barátságos szobát megtöltötte a kandallóból áradó melegség és fény. Én csak ültem előtte és belerévedtem a pattogó tűzbe, mely őrült táncot járt, de az is lehet, hogy csak tébolyult gondolataim kaptak szárnyra. A lángnyelvek vadul nyaldosták a levegőt és a fahasábokat, miközben furcsábbnál furcsább alakokat festettek elém. Hol egy hős lovag ült ágaskodó paripáján, hol egy bátor harcos ajzotta fel az íját, a következő pillanatban pedig egy vicsorgó farkas ugrott elő. Már teljesen belefeledkeztem a látványba, amikor egy gyengéd érintést éreztem a vállamon. Megdermedtem, mire a kéz végigsimított a hátamon és ölelő karokká lett a derekamon. A szívem lüktetése heves dobogássá csapott át, de én már tudtam, hogy mi fog következni. A karok még szorosabban öleltek, mintha nem akarnának elengedni, majd tulajdonosuk leheletét éreztem a tarkómon, amitől csak még idegesebb lettem. Ki akartam szabadulni, de képtelen voltam irányítani magam, megdermedtem a félelemtől. Ekkor az ismeretlen még közel