Szabad egy táncra?
Képzelj el több egyforma, üres folyosót, amiknek a kövei megannyi színben pompáznak. Minden nap ezeken az utakon bolyongok, amelyek szüntelenül egymásba futnak, így sosem tudom, pontosan hol vagyok. Annyira egyformák, hogy már képtelenség megkülönböztetni őket egymástól, pedig még az elején szemet szúrtak az apró részletek. Most meg sokszor azt sem veszem észre, ha az egyik átjáróból sikerül belépnem egy másikba. Azt hiszem végleg eltévedtem, sosem jutok ki innen… Üres tekintettel bámultam a kék égen úszó lusta bárányfelhőket. Vattacukorra emlékeztettek. Egy pillanatra kiragadtak abból a valótlan világból, ahova a valóság sivársága lökött. Hosszú hónapok óta ez ment; ki-be ugráltam a képzeletem mentsvárába. Eleinte nagyon tetszett ott, tökéletesen feledtette velem az unalmas órákat, amelyeket a munkahelyemen töltöttem. Csapongtam a múltban és ábrándoztam egy elérhetetlennek ígérkező jövőről. A jelen ilyenkor jelentéktelenné vált, pedig ott élt a számomra legfontosabb motiváció