Phantasy World

A vonat száguldott a síneken, a mezők és fák alkotta zöld táj sebesen suhant el mellettem. Néha a zöld békéjét megtörte egy-egy apró falu. Lehunyt pilláim alól vetettem egy pillantást útitársamra, fekete hajú, barna szemű, magas srác volt – régi ismerősöm. Örültem, hogy nem egyedül utazom. Átszelni az országot valószínűleg több napig is eltarthat majd, jegyezte meg, mikor elindultunk, de nem érdekelt. Kihívást jelentett és azokat szerettem. Ekkor még nem gondoltam, hogy egy életre szóló élmény lesz ez az út. Hamarosan a nap lebukott a hegyek mögé, s a hold ezüstös arcával megjelent az égen. Olyan vagonban utaztunk, ahol a székek akár ágyként is funkcionálhattak egyetlen kar meghúzásával. Meguntam az ücsörgést, s átalakítottam ülőhelyemet fekvő alkalmatossággá. Sam haverom kényelmetlenül feszengett a helyén, ugyanis az túl kicsinek bizonyult számára. Nem bírtam megállni beszólás nélkül. – Nem kellett volna olyan sok spenótot enned! –  Hé, de így legalább erős vagyok, mint Popeye!

Azt mondják, hogy az, amit első alkalommal álmodik az ember egy új helyen, az valósággá válik. Nos, ebben az esetben én nagyon reméltem, hogy ez nem igaz. A szellemszerű alak egyszer csak eltűnt, akárha a föld nyelte volna el, amitől megkönnyebbültem egy kicsit, de utána sokáig álmatlanul forgolódtam. Végül valahogy mégis sikerült álomba merülnöm, eleinte – ameddig tudatomnál voltam – csupán mély, örvénylő feketeséget láttam lelki szemeim előtt. A nagy semmi szó szerint magához rántott, majd szép lassan tudatalattim átvette a hatalmat. A feketeség néhány perc után tisztulni kezdett, de bár ne így lett volna! Saját magamat láttam egy kicsiny, fehér csempés fürdőszobában, melynek egyetlen ablakán gyér fény kúszott be. Érdekes volt, hogy az egyik pillanatban még külső szemlélőként láttam magam, a következőben már benne is voltam a cselekmény kellős közepében. Percekig nyugodtan álltam és mélyeket lélegeztem. Azután jobb kezemet a balra tettem, s körmeimet belevájva a bőrömbe, felhasított

Minden aznap éjjel kezdődött. A kollégiumi szoba kicsi volt, s emiatt túlzsúfoltnak tűnt a négy ággyal, négy szekrénnyel, egy mosdókagylóval és két nagy íróasztallal. Továbbá minden ágy felett lógott két polc. Nincs is ennyi holmim , fordítottam rá kétszer a kulcsot a zárra. A bőröndömből egyelőre eszem ágában sem volt kipakolni. Szépen beállítottam az egyik szekrény mellé, majd megágyaztam. Egy ideig álltam a tágas ablak előtt és néztem, amint a lemenő nap vérvörösre festi a tájat. Hirtelen nagyon hidegnek tűnt az a szobahőmérséklet, ami addig körülvett. Megborzongtam, majd kapkodva összehúztam a sötétítőt. Odakint szinte pillanatok alatt besötétedett, én meg nagyon magányosnak éreztem magam. Tudtam, hogy lesznek szobatársaim, de úgy látszott ők az ünnepség reggelén szándékoznak megérkezni. Hogy kicsit elfoglaljam magam, elővettem a laptopomat és előkészítettem a másnapi ruhámat. Általában nem tettem ilyet, de tisztában voltam vele, hogy a reggel csak kapkodásból fog állni. Aztán ker