Phantasy World

Unottan ücsörögtünk Dan ágya szélén, holott éppenséggel gyakorlaton kellett volna lennünk. – Mostanra már biztos nem lesz meg a kellő óraszámom és nem vizsgázhatok majd le... – sóhajtottam. Azonban amióta a fiúval lógtam, szinte alig szántam időt a tanulmányaimra, pedig azért jöttem ide. A szüleim nagyon csalódottak lesznek, nem kellett volna ilyen szabadságot kapnom. – Ugyan, ez még csak egy gyakorlat és maximum hármat hiányozhatsz. Nem kell semmin sem aggódnod, le fogsz tudni vizsgázni. Különben is, kificamodott a vállad, amiért jár a pihenés. Másnap és a hét további részében már részt vettem az összes előadáson és gyakorlaton, sőt Helennel pénteken bevetettük magunkat az éjszakába. Eleinte egy szintbuliban voltunk, aztán azt megunva beültünk iszogatni egy hangulatos bárba. Nagyjából hajnali öt körül érhettünk vissza a kollégiumba. Egy hétfői délután, amikor már nem volt semmilyen kötelezettségem bementem az iskola épületcsoportjának "kastélyába". Igazából egy régi e

– Hagy segítsek! – nyúlt a leejtett vázlatfüzetem után Dan, velem egy időben. Majdnem összeütköztünk, majd percekig mindketten a füzetet néztük, ami a fiú kezében várta türelmesen a sorsát. Dan szája szélén ravasz mosoly jelent meg –  jaj, rosszat sejtek!  A fiú felém nyújtotta szabad kezét, felsegített, ám mielőtt elvehettem volna tőle a vázlatfüzetemet, sarkon fordult és odébb sétált, közben lapozgatott és a rajzaimat nézte. Megálltam nem messze tőle és az arcát tanulmányoztam, kíváncsi voltam, mit gondol a rajzaimról. Pár iszonyatosan hosszú perc után összecsukta a füzetet,  s miközben visszaadta, elismerően nézett rám. – Attól tartok, iskolát tévesztettél. Miért is jársz te ide, pontosan? – Pont azért, hogy ilyen kérdéseket tehess fel! – válaszoltam, azzal a füzetet a táskám mélyére rejtettem. – Nem értem, hogy miért nem kürtölőd szét az egész egyetemen a tehetségedet...? A mondata befejezetlen maradt, s jó ideig ott lógott a levegőben. Tényleg megválaszoljam? Úgy is csak kineve