Dorm: 6. fejezet
Gondolataimba merülve ücsörögtem a hatalmas előadóban, amely legalább kettőszáz férőhelyes volt – teljesen feleslegesen, mivel talán ha az egész egyetemen voltunk annyian. Persze, eszembe sem jutott elől ülni, itt hamar megjegyzik az ember arcát, aminek le mertem fogadni, hogy meg vannak a maga előnyei és hátrányai. Tudatom a rémálom foszlányait kergette, miközben firkáltam füzetem egyik üres oldalára. A firka eleinte csupán egy vázlat volt és semmi jóval nem kecsegtetett, de ahogy egyre részletesebb lett, a vonalak között felfedeztem egy lovat. Amint tovább bíbelődtem vele, árnyékoltam az ismerős részeket, egykori lovam szép lassan kibontakozott az eleinte céltalannak látszó firkából. – Szia, te művészlélek! – ült le mellém Dan; tekintete ragyogott, arcán széles mosoly ült, valami azt súgta, hogy nem a következő előadásért lelkesedik ennyire. – Mi jót alkotsz? Szégyenlősen néztem fel rá, miközben sietve eltakartam szabad kezemmel a rajzot. Nem igazán akartam, hogy bárki is lássa, mer