Kelpie
A napfény ezernyi darab gyémántként csillant meg a nyugodt víz felszínén. Úgy tűnt, mintha egy unatkozó istenség dobta volna a halandók közé az ékköveit, pedig nem volt más, mint a természet csodája. Egyszerűen gyönyörű volt, elállt tőle a lélegzetem. Alig léptem ki a fák közül a kis tisztásra, aminek közepén csillogott a tó, amikor meghallottam a vidám zsivajt. A környékben gyerekek játszottak, csengő nevetésük egyre erősödött, ahogy közeledtek felém. Boldogságuk mosolyt csalt az arcomra, letelepedtem a fűbe, nem messze a víztől. Onnan csodáltam a természetet. Gyönyörű és érintetlen , gondoltam. Hamarosan olyannyira a gondolataimba merültem, hogy észre sem vettem mi történik körülöttem. Egyszer csak arra eszméltem, hogy a gyerekek – mindössze öten – a parton játszanak, nem messze tőlem. Jó volt őket nézni, eszembe juttatták a saját gondtalan gyermekkorom. Amikor még nem állt másból a világ, mint nevetésből és jókedvből. Hogy mi mennyi őrültséget csináltunk a móka kedvéért! Rengeteg