Phantasy World

  Réveteg tekintettel néztem a sok embert, amint sietnek, kapkodnak, hogy időben ott legyenek valahol, valamiért. Mindig rohantak, ellenben velem. Hanyagul nekidőltem a falnak, s szabadjára engedtem a gondolataim. Azok egyre inkább utat törtek maguknak, majd egy végtelen, bonyolult világba vezettek, ahol kedvemre vesztegelhettem. Megint valahol a jövőben jártam, nagyon távol a jelentől, a valóságtól. Lassan eltompultak a környezetem zajai, míg teljesen ki nem zártam őket. Az állomáson türelmetlenkedőké, a követelőző gyerekeké, a feszült telefonbeszélgetéseké, a sírásé, a nevetésé, az induló és érkező vonatok zakatolása. Tetszett az az ígéretektől teli vidék, a végtelenségbe nyúló lehetőségek. Legszívesebben most azonnal elindultam volna, hogy elkaphassam, vagy csak megérinthessem. A fülsiketítő vonatfütty rántott vissza a valóságba. Ketyegőm ijedten ugrott egyet a mellkasomban. Kellett egy kis idő, hogy a lelkem utolérje a testemet és az elmém összerakja mi történt. Valamikor a gondola

 Abban a pillanatban, hogy megnyomtam a „telepítés" gombot görcsbe rándult a gyomrom. Hirtelen nem is tűnt olyan jó ötletnek letölteni egy társkereső applikációt. Nagyot nyeltem, amikor a telefon jelezte, hogy a telepítés sikeres volt. Felidéztem magamban mintegy bátorításképpen a hetekkel ezelőtt lezajlott beszélgetés egy részletét, ami abból következett, hogy édesanyám depressziósnak talált. Segíteni akart, hiszen ez volt a dolga. Mindig is segített, ahogy tudott vagy ahogy gondolta, hogy segíthet. Akkor éppen ki tudja hányadik pszichológushoz vitt el. – És a sehová sem tartozás érzése miért van? – ez érdekelt a leginkább, mert ez zavart a legjobban. – Nos, van körülötted egy üvegfal születésedtől kezdve. Ezen keresztül nézed a körülötted lévő világot és igazából nem veszel részt benne. Nem úgy kommunikálsz, mint a legtöbb ember. Viszont ők azt várják, hogy úgy kommunikálj ahogy emberekhez illik. Beszéddel elsősorban. De te egy egész más nyelvet beszélsz. Téged másképpen lehe