Dorm: 7. fejezet
Idegesen sétáltam végig a kihalt, gyér fényben úszó folyosón, amikor meghallottam a fémes csendülést-pendülést, amint valami hozzáütődött a padlóhoz. Tarkómon felállt a szőr, a hideg is kirázott a hangtól, a félelem áramütésként vonult végig testemen. Menekülj és ne nézz hátra! – zengett a fejemben szüntelenül, míg el nem indultam. Épphogy kiértem egy újabb folyosóra, mikor kialudtak a fények. Kétségbeesetten erőltettem a szemem, hogy bármit is ki tudjak venni a sötét folyosón, Reméltem, hogy megpillantok a távolban valamiféle világosságot, mert akkor habozás nélkül az irányába szaladhattam volna, azonban a folyosó sötét útvesztőként kanyargott előttem, a fémes csendülés és a nehéz léptek zaja egyre erősödött. Megint egy néptelen, sötétbe borult folyosó, már kezdtem nagyon unni. Nem lehet egyetlen nyugodt napom sem a kollégiumban? Hát egyszer sem juthatok el gond nélkül az előadásra? Úgy tűnt, hogy nem. Elágazáshoz értem, majd jobbra fordultam és pár méter megtétele után majdnem elvág