Álomfogó - csalóka álmok: 1. fejezet
A barátságos szobát megtöltötte a kandallóból áradó melegség
és fény. Én csak ültem előtte és belerévedtem a pattogó tűzbe, mely őrült
táncot járt, de az is lehet, hogy csak tébolyult gondolataim kaptak szárnyra. A
lángnyelvek vadul nyaldosták a levegőt és a fahasábokat, miközben furcsábbnál
furcsább alakokat festettek elém. Hol egy hős lovag ült ágaskodó paripáján, hol
egy bátor harcos ajzotta fel az íját, a következő pillanatban pedig egy
vicsorgó farkas ugrott elő. Már teljesen belefeledkeztem a látványba, amikor
egy gyengéd érintést éreztem a vállamon. Megdermedtem, mire a kéz végigsimított
a hátamon és ölelő karokká lett a derekamon. A szívem lüktetése heves dobogássá
csapott át, de én már tudtam, hogy mi fog következni. A karok még szorosabban
öleltek, mintha nem akarnának elengedni, majd tulajdonosuk leheletét éreztem a
tarkómon, amitől csak még idegesebb lettem. Ki akartam szabadulni, de képtelen
voltam irányítani magam, megdermedtem a félelemtől. Ekkor az ismeretlen még
közelebb hajolt hozzám, máris a nyakamon éreztem a bőrét. Szorongó félelem
járta át a testem, csak legyen már vége!
Ébredjek végre fel!
S akkor már annyira valóságosnak tűnt minden, mintha tényleg ott ültem volna a rejtélyes idegennel, a nappalinkban és ő tényleg félreérthetetlenül közeledni akart volna hozzám. Lehunytam a szemeim, hátha akkor végre eltűnik. Amint újból kinyitottam, felültem az ágyamban és dobogó szívvel néztem körül. A vér valósággal lüktetett az ereimben, és dobogása a füleimben minden valóságos hangot elnyomott. Zavaros tekintettel próbáltam kivenni a szobámban található bútorok körvonalait, ám minden egy nagy, sötét masszának tűnt csupán. Igyekeztem kusza gondolataimat megzabolázni, hátha akkor megnyugszom végre. De mintha az álom folytatódott volna. Hiszen ébren nem lehet álmodni! – sikoltotta egy hang a fejemben. Azonban itt már semmit sem ért a józan ész, az én eszem régóta nem volt százas. Az ilyesfajta álmaim – mint a mai is – már hónapok óta kínoztak. Mindegyik ugyanarról szólt, hogy egy rejtélyes idegen egyre közelebb férkőzik hozzám. Eleinte az egész szórakoztatónak tűnt, de idővel egyre nyomasztóbbá vált. Nem bírom tovább, dőltem vissza a párnáim közé, kezeim beleakadtak hosszú, sötétbarna hajamba. Mély levegőt vettem, majd visszamerültem az álmok tengerébe. Azon az éjjelen már nem álmodtam azzal a titokzatos személlyel, akinek még egyszer sem láthattam az arcát. Ezért nem tudtam, hogy kivel álmodom szinte minden éjjel.
S akkor már annyira valóságosnak tűnt minden, mintha tényleg ott ültem volna a rejtélyes idegennel, a nappalinkban és ő tényleg félreérthetetlenül közeledni akart volna hozzám. Lehunytam a szemeim, hátha akkor végre eltűnik. Amint újból kinyitottam, felültem az ágyamban és dobogó szívvel néztem körül. A vér valósággal lüktetett az ereimben, és dobogása a füleimben minden valóságos hangot elnyomott. Zavaros tekintettel próbáltam kivenni a szobámban található bútorok körvonalait, ám minden egy nagy, sötét masszának tűnt csupán. Igyekeztem kusza gondolataimat megzabolázni, hátha akkor megnyugszom végre. De mintha az álom folytatódott volna. Hiszen ébren nem lehet álmodni! – sikoltotta egy hang a fejemben. Azonban itt már semmit sem ért a józan ész, az én eszem régóta nem volt százas. Az ilyesfajta álmaim – mint a mai is – már hónapok óta kínoztak. Mindegyik ugyanarról szólt, hogy egy rejtélyes idegen egyre közelebb férkőzik hozzám. Eleinte az egész szórakoztatónak tűnt, de idővel egyre nyomasztóbbá vált. Nem bírom tovább, dőltem vissza a párnáim közé, kezeim beleakadtak hosszú, sötétbarna hajamba. Mély levegőt vettem, majd visszamerültem az álmok tengerébe. Azon az éjjelen már nem álmodtam azzal a titokzatos személlyel, akinek még egyszer sem láthattam az arcát. Ezért nem tudtam, hogy kivel álmodom szinte minden éjjel.
***
Megjegyzések
Megjegyzés küldése