Keresd a valótlant!;)

2017. július 9., vasárnap

Dorm: 10. fejezet

- Hagy segítsek! - nyúlt a leejtett vázlatfüzetem után Dan, velem egy időben. Majdnem összeütköztünk, majd percekig mindketten a füzetet néztük, ami a fiú kezében várta türelmesen a sorsát. Dan szája szélén ravasz mosoly jelent meg - jaj, rosszat sejtek! 
A fiú felém nyújtotta szabad kezét, felsegített, ám mielőtt elvehettem volna tőle a vázlatfüzetemet, sarkon fordult és odébb sétált, közben lapozgatott és a rajzaimat nézte. Megálltam nem messze tőle és az arcát tanulmányoztam, kíváncsi voltam, mit gondol a rajzaimról.
Pár iszonyatosan hosszú perc után összecsukta a füzetet,  s miközben visszaadta, elismerően nézett rám. - Attól tartok, iskolát tévesztettél. Miért is jársz te ide, pontosan?
- Pont azért, hogy ilyen kérdéseket tehess fel! - válaszoltam, azzal a füzetet a táskám mélyére rejtetted.
- Nem értem, hogy miért nem kürtölőd szét az egész egyetemen a tehetségedet...?
A mondata befejezetlen maradt, s jó ideig ott lógott a levegőben. Tényleg megválaszoljam? Úgy is csak kinevetne érte. Azonban mintha ő olvasott volna a gondolataimban, mert hirtelen így folytatta:
- Egész biztos, hogy nem fogok nevetni, bármit is mondasz.
Gyanakodva néztem rá. - Azért, mert alkotni öröm.
Dan arcán barátságos félmosoly jelent meg, amiben nem volt semmi bántó, de mindez pillanatok alatt a sötétség rejtekébe veszett, amint sorra robbantak a  lámpák a fejünk felett. Védekezően kaptam a fejem fölé mindkét karom, hogy az aláhulló szilánkokat elkerüljem valamennyire. Percekkel később az egész folyosó (és talán az épület is) sötétbe borult. Olyan mély, örvénylő korom sötétség ölelt hirtelen körbe, hogy minden érzékemet megbénította. Egyszer csak egy kéz óvatos érintését éreztem a csuklómon, ijedtemben halkan felsikoltottam és ösztönösen elhúztam a kezem, de Dan nem engedte el.
- Bocsi, amiért megijesztettelek. Nem akartam. Gyere!
Teljes mértékben a fiúra hagyatkoztam, hiszen továbbra is gyámoltalannak, megbénultnak éreztem magam. Képtelen voltam úgy érzékelni a teret, ahogyan korábban. Jó párszor ráléptem Dan sarkára, ő viszont hősiesen tűrte. Újabb égő robbant szét valahol a folyosó elején, futásnak eredtünk - legalábbis úgy érzékeltem, ugyanis Dan gyorsított léptein és húzni kezdett maga után. Aminek hála többször is majdnem elestem. Sistergés és újabb robbanás, korom sötétség. Aztán meghallottuk azt az idegtépő zajt, amikor a fém a padlóhoz ér. A fémes csendülés hallatán a hideg végigkúszott a gerincemen, beleremegtem. Már szinte vártam, hogy a balta belevágódjon a hátamba, merthogy csakis ez következhetett.
- Ugye nem képzelődöm? Mond, hogy te is hallod a baltás fickót!
- Igen, hallom. Most, ettől nyugodtabb vagy? - Dan igyekezett humorral palástolni a félelmét, több-kevesebb sikerrel.
- Képzeld, hát persze!
Innentől képtelenek voltunk magunkba fojtani a feszültséget, kínunkban nevettünk. Rohantunk, ahogy csak tudtunk, mögöttünk nehéz léptek dobbantak a linóleumon, fémes csengéssel tarkítva. Továbbra sem tudtam, hogy a kollégium öreg épületének melyik részében vagyunk, s hol találhatunk kiutat ebből a rémes helyzetből. Dan váratlanul befordult, így az elhajított balta csupán a levegőt hasította keresztül. Egyszer csak beestünk egy ajtón, még mindig nem tudtam, hol vagyunk. Kérdőn néztem a fiúra, de ő nem láthatta arckifejezésem a sötétben.
- Hékás, Dani fiú! Már megint felhoztad közénk a csajod?
- Tudod jól, hogy ez nem ér! Folyton ide hozod őt, hogy irigykedjünk. Tudod, mennyire idegesítő, ha a haverodnak van csaja, neked meg nincs?
- Aztán ne csináljatok semmi őrültséget!
Zavartan bújtam el a fiú háta mögött, széles vállai védelmezően eltakartak a kíváncsi szemek elől. Nem tetszett, hogy társaságunk van, sem az, hogy már megint az ő szobájában kötöttem ki. A fiúk bent ültek egyikük ágyán és valami vígjátékot néztek. Eddig vélhetően jól el voltak, de most ott voltam én, s máris sikerült elvonnom a figyelmüket a filmről. Dan óvatosan a karomra tette a kezét, amit a többiek nem láthattak teste takarásától, de én rögtön bele pirultam az előbbi beszólásoknak hála. Szégyenkezve sütöttem le a szemem, de nem húzódtam el, örültem, amiért egyikük sem lát.
- Hát ha nem idebent kuksolnátok, hanem elmennétek bulizni, ismerkedni, akkor talán már nem lenne okotok az irigylésemre.
Azzal Dan maga mellé húzott, átkarolta a vállam és a fülembe súgta: - Ideje színészkedni egy kicsit, van kedved játszani?
Alig észrevehetően bólintottam, még mindig zavart a másik három fiú társasága.
- Akkor hajolj ide! - suttogta, hogy csak én halljam, de közben úgy állt, hogy ezt már a többiek is lássák és megcsókolt. Ezek után minden bizonnyal vörös lettem, mint a rák - képtelen voltam bármit is színlelni, és azt sem tudtam eldönteni, hogy mindez csak játék-e.
- Menjetek szobára! - kiáltottak fel kórusban mielőtt visszatértek volna a film nézéséhez. Dan magabiztosan megindult velem az oldalán a szobája felé, egyedül neki volt külön helyisége.
- Jót játszottunk, nemde? - kérdezte, hangjában mosoly bujkált. Percekig vizslattam az arcát, a tekintetét, próbáltam kitalálni mi ez az egész.
- Persze - feleltem végül nem túl meggyőzően, aminek élét azonnal egy mosollyal igyekeztem tompítani.
- Szeretnél vissza menni a szobádba?
- Nem, attól tartok, hogy a baltás fickó levadászna útközben. Maradhatok?
- Ameddig csak akarsz! Légy a vendégem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése