Keresd a valótlant!;)

2014. június 17., kedd

Bloodlust: 1. fejezet

1.
Az erdő széli házikó
Késő délután volt már, amikor arra ébredtem, hogy a monoton ringatózásnak vége szakad, nagyokat pislogva néztem ki a fejemből, mert nem tudtam mire vélni a dolgot.
- Ébredj, Magen! Megérkeztünk.
Anya hangja valahonnan egészen távolról szállt felém, pedig csak az anyósülésen ült. Értetlenül kémleltem ki az ülések mögül, ugyanis teljes kényelemben heverésztem a hátul – amennyire az lehetséges.
Miután valahogy kikászálódtam a kocsiból, rácsodálkoztam a házikót körülvevő erdőre; a fák szorosan álltak egymás mellett, s hótól roskadozó ágaik búskomoran bólogattak felénk.
Fázósan összehúztam magamon vékonyka kabátomat, melynek piros színe bizalmasan ölelt körbe.
- Szólnál Nagymamának, hogy megérkeztek a fáradt vendégei és nagyon is örülnének egy kis harapnivalónak?
Ez már apa volt, ő mindig csak a hasára gondolt. Talán ezért is olyan nagydarab, míg anya sokszor törékeny porcelánbabának tűnt mellette. Rólam már nem is beszélve, mert szégyenszemre még anyánál is alacsonyabb voltam, és ha az lehetséges, még vékonyabb.
Vigyázva, hogy meg ne csússzak a házhoz vezető havas ösvényen szökdécseltem. Nagyon izgatott voltam, mert már vagy fél éve nem láttam Nagymamát.
Miután többször is megkopogtattam a díszes tölgyfaajtót - s mivel válasz nem érkezett - kinyitottam, beléptem az előszobába.
- Nagymama! – szólongattam az idős hölgyet. – Én vagyok az, Magen és a szüleim, jöttünk,  boldogítani téged a téli szünet ideje alatt.
Pillanatokkal később Nagymama korához képest fiatalos arca jelent meg az előszobából kivezető folyosón.
- Szia, Magen! De rég láttalak, és hol vannak a többiek?
Az ősz hajú asszony hangja reszketett egy kicsit, tengerkék szemei is fáradtabbnak tűntek annál, mint amire emlékeztem. Mégsem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, csak egy szép hetet szerettem volna eltölteni a szüleimmel és Nagymamával, ezen a békés helyen.
- Mindjárt jönnek, csak még pakolnak. Jut eszembe, azt üzenték, hogy nagyon örülnének egy kis ételnek, mert fárasztó volt az utazás.
- Ó, na, jól van! De előbb hagy nézzelek.
S lelkesen végigmért, míg én igyekeztem jó képet vágni a dologhoz. Bármennyire is szerettem a Nagymamámat, azt azonban nagyon utáltam, ha úgy szemléltek, mint egy kirakatbábút.
Leemeltem fejemről köpönyegem kapucniját, mire a piros, finom anyag alól előtűnt vállamig érő barna hajam.
- Hogy te milyen csinos lány lettél!
Nagymama kék tekintete szeretettel ragyogott rám, mielőtt eltűnt volna a konyha irányában.
- Megyek és megterítek, addig kérlek, varázsold be valahogy a szüleidet.
Ha lehet még szélesebben mosolyogtam, s kiröppentem a ház ajtaján, akár egy aprócska madár.
Pár perc múlva jöttem is vissza; csomagjaimmal a kezemben, nyomomban anyával és apával.
 Lepakoltunk az előszobában, aztán levettük meleg ruháinkat és lerugdostuk cipőnket a szekrény elé. Majd szépen besorjáztunk a konyhába. Szüleim a maguk módján köszöntötték Nagymamát azt követően, hogy megöleltem. Anya valósággal a nyakába ugrott, mintha most is az a kislány lenne, aki évekkel ezelőtt itt nevelkedett. Amíg apa visszafogottan, de az illemnek megfelelően viselkedett. Eközben tekintetem az asztalra esett, melyen friss sütemény gőzölgött forró csoki társaságában.
Mindannyian helyet foglaltunk az asztalnál, én farkaséhes étvággyal estem neki az elém tett tányéron díszelgő ínycsiklandó süteménynek. Bár forró volt és valószínűleg nem így kellett volna viselkednem – pillanatok alatt eltüntettem tányérom tartalmát.  Illetlen modoromnak hála részesültem néhány rosszalló pillantásban anya részéről, de Nagymama csak nevetett az egészen.
A vacsorának is mondható ebédet követően elfoglaltuk szállásunkat. Egy barátságos, emeleti szobát kaptam. Igaz, hogy kicsi volt, de ez most nem számított – a lényeg, hogy volt hol aludnom és ezúttal nem kellett a szüleimmel összezsúfolódnom a nappaliban, mint tavaly. Örültem, hogy Nagymama gondolt rám. Lepakoltam a csomagjaimat az ágy mellé, és körülnéztem. A szobának tűzliliom színe volt, egy-két falán néhány kép lógott. Tájképek voltak, mind a béke érzését keltették bennem. Ahogy az egész házba, a  szobám falaiba is bele itta magát a szeretet.
Az ágy, bár régi darab volt, nagyon kényelmesnek bizonyult, így elsőre.
Volt a szobában egy óriási sötétítő, szinte a teljes falat eltakarta. Odaléptem hozzá és elhúztam.
Egy hatalmas ablak bukkant elő a rejtekéből, s a szobát hirtelen elárasztotta az alkonyati fény.
A szürkület rövid időn belül mély sötétté vált, ahogy beköszöntött az éjszaka.
- Magen! Gyere le és, ha lehet, szakadj el egy kicsit a szobától.
Ez anya hangja volt, ő mindig olyan jól tudott időzíteni, ahogy most is. Még vetettem egy pillantást a sejtelmesen sötétedő égre, az éj-fekete felhők titkolózva rejtették el előlem a holdat és a csillagokat.
Gyors léptekkel lerohantam a lépcsőn. A szüleimet és Nagymamát a nappaliban találtam. Számomra teljesen unalmas dolgokról beszélgettek és legnagyobb bánatomra engem is igyekeztek bevonni érdektelen társalgásukba.
- És mond csak, Magen! Hány éves is vagy most? Van barátod? És van valami hobbid vagy sportolsz?
Nagymama kérdései váratlanul elárasztottak és be kell vallanom, egyre kegyetlenebbeknek tűntek, azért próbáltam a lehető legőszintébben válaszolni mindegyikre.
- Nemrég töltöttem be a tizenhatot. Nagyon szeretek sétálni és biciklizni, de a sportokkal hadilábon állok. Barátom? Nekem? Hát...
- Szóval nincs? Pedig egy ilyen fiatal, csinos lánynak…már itt lenne az ideje.
Hát ezzel az idős asszonynak igazán sikerült zavarba hoznia, amit ideges nevetéssel igyekeztem leplezni. Még beszélgettünk pár dologról, főként én és az iskola volt a téma, ami nekem persze nem igazán tetszett, de ettől függetlenül készségesen válaszolgattam. Pár óra múlva sikerült elszabadulnom a nappaliból, s úgy hagytam magukra a családot, hogy ők még nagyban beszélgettek.
Csak akkor éreztem igazán, milyen fáradt vagyok, mikor felértem a szobámba. Miután magamra kaptam a pizsamámat kényelmesen elhevertem az ágyon, s akkor megpillantottam az égboltot ékesítő aprócska holdkaréjt. Sokáig néztem mielőtt békés, álmatlan álomba merültem volna. A kényelmes ágy nyikordult egyet-kettőt, ha egyik oldalamról a másikra fordultam, ám én ezt már alig-alig érzékeltem, olyan mélyen aludtam. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése