Keresd a valótlant!;)

2014. június 20., péntek

Diary - a múlt árnyai: 1. fejezet

„Kedves Naplóm!
Úgy érzem, veszélyben vagyok, azonnal el kell hagynom ezt a helyet, de feltűnés nélkül. Mit tegyek?”
A rövidke bejegyzést követően összecsuktam a naplóm és letettem az éjjeliszekrényemre. Nem akartam magammal vinni, mert azt reméltem, hogy rátalál valaki és azzal majd minden megoldódik.
Ha tudtam volna, hogy mekkora hibát követek el ezzel, biztosan nem így cselekszem.
Kapkodva pakolásztam tovább. Nem akartam sok mindent magammal vinni, mert félő volt a lebukás veszélye. Csupán egyetlen kisebb bőröndbe szándékoztam becsomagolni a fél házat. Ez alatt pedig a legfontosabb dolgokat értettem: a pénztől kezdve, a ruhákon keresztül, egészen a fegyverekig.
A saját kezűleg összerakott különleges fegyvereket a bőrönd mélyére rejtettem, míg az egyiket a vállamra vetettem. Magamra kaptam a dzsekimet, hogy ezzel is takarjam. Igyekeztem kerülni a feltűnést.
¤¤¤

Lassan és halkan próbáltam kigördülni a garázsból. Csak akkor nyomtam tövig a gázpedált, amikor már magam mögött hagytam az otthonom.
Hirtelen egy alak tűnt fel az út közepén, a sötétből, körülbelül ötven méterre előttem. Azonnal fékeztem, de már túl késő volt; az autó kerekei nagyot csikordultak.
- Neee! – sikoltottam, miután elvesztettem uralmamat a jármű felett.
A jármű lesodorta az útról az alakot, majd minden olyan gyorsan történt. A járgány többször is megpördült, míg bele nem zuhant az árokba – velem együtt. Azt hiszem beüthettem a fejem és talán a bordám is megsérült, mert amikor magamhoz tértem minden nagyon zavaros volt. Iszonyatos fájdalom járta át a testem, míg a vér a fejembe szállt. Micsoda?! – eszméltem fel, mint akit jól fejbe kólintottak. Az autó és ezáltal a világ is a feje tetejére állt; a légzsák kinyílt, s a biztonsági öv miatt – ami erősen tartott –, képtelen voltam megmozdulni.
Ahogy megpróbáltam kiszabadulni egyre elöntött a pánik. Az öv csatja beragadt, így én közé és az ülés közé szorultam. Elkeseredett düh árasztotta el egész lényemet, s a feszültségemet úgy próbáltam levezetni, hogy össze-vissza csapkodtam. Általában ez be szokott válni, most mégis nagy meggondolatlanság volt, mert csak még jobban belegabalyodtam a biztonsági övbe.
Váratlanul valami mozgásra lettem figyelmes a visszapillantó tükörből. Amikor felfogtam, hogy mi történik elfogott a rettegés, és minden félelmem egy óriási sikoltásba torkollott.
Az úton egy sötét alak közeledett felém, valószínűleg az, akit korábban elütöttem – tehát ő is közéjük tartozik, akkor viszont… – de nem tudtam folytatni a gondolatmenetet, mert egy ismeretlen arccal találtam szemben magam. Lehunytam a szemem – tudtam, hogy mindennek vége – és ki sem nyitottam többé, elvesztettem az eszméletem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése