Keresd a valótlant!;)

2014. június 24., kedd

Diary - a múlt árnyai: 13. fejezet

Az egyik folyosó végére érve szemben találtam magam vele. Ördögi vigyor ült az arcán, és a tekintetéből sem tudtam semmi jót kivenni. Arról már nem is beszélve, hogy kis híján megint a karjaiba rohantam. Ám bármennyire is igyekeztem még időben megállni, a padló annyira csúszott, hogy elvágódtam, s most a földről lestem ellenfelem minden mozdulatát.
- Hagyjon békén! – visítottam, mikor Morail felrángatott a földről.
- Igazuk van, már akkor meg kellett volna, hogy öljelek.
Bár Morail hangja érzelemmentes volt, a tekintete valami egészen másról árulkodott.
- Én igazán életben akartalak hagyni, de nem lehet. Pedig olyan szépen végezted az örökséggel járó feladatokat…
Rettegve néztem fel rá, miután egyetlen mozdulattal nekinyomott a falnak. Egyik kezével a torkomat szorongatta, mire fojtott hangon feltettem az egyetlen kérdést, amire feleletet kapva talán a többi kérdésemre is megkapom a választ. – Miért?
Annak ellenére, hogy Morail engedett a szorításból, én már nem akartam elmenekülni, csak tudni a válaszokat.
- Mert a keverékek azt akarják, hogy ne legyen többé vadász, aki fenntartja ezt a határt az ő világuk és az emberek között. S engem küldtek, hogy végezzek veled, de én eddig nem tettem meg, inkább kétszer is választási lehetőséget adtam neked…
- Te ennek nevezed azt, amit tettél?! Először elvetted az emlékeimet, aztán a naplóm, most meg ki akarsz nyírni. Milyen nagyszerű lehetőségek ezek!
Mortail nyelt egyet mielőtt folytatta, mintha a vádakat nyeldekelte volna. – Igen, de te nem éltél egyikkel sem. Pedig élhettél volna normális életet is, de te… Mindent tudni akartál!
- Eddig miért kegyelmeztél meg nekem?
Amint elhagyták ajkaimat ezek a szavak, már szívtam is volna vissza őket, mert hatásukra egyáltalán nem számítottam. Mortail erőből belevágta az öklét a falba, alig pár centire a fejemtől. Rettegve felsikoltottam és abban a pillanatban behunytam a szemem, a következő ütés már majdhogynem az arcomat súrolt.
- Nem hagyhatnál életben? Teljesen új életet kezdenék, ha kell még a városból is elköltözöm…
Ám minden próbálkozásom hiábavaló volt, végül a hangom is elcsuklott, mire forró könnyek kezdték égetni a szemem. Nagyokat pislogva igyekeztem visszatartani őket, nem valami nagy sikerrel.
- Volt lehetőséged és te ezt választottad, most már nincs visszaút.
Mintha egy pillanatig szomorúságot láttam volna a szemében, vagy csak érzéki csalódás lett volna?
A következő ütéskor már nem tettem semmit, csupán ijedtemben lehunytam a szemem, s úgy vártam, hogy elérjen, azonban Mortail ökle megállt a levegőben még mielőtt lesújtott volna. S ahelyett, hogy megütött volna saját magának húzott be egyet a szeme alá.
- Most nagy hibát követtem el, de nem tudnék úgy élni, hogy nem lenne egy vadász sem Shady-ben.
Percekig értelmetlenül néztem a görnyedt srácot, a következő ütést is maga ellen irányította, ezúttal gyomorszájon vágta saját magát.
- Menj már! Fuss!
Nem is tétováztam tovább, hanem futásnak eredtem. Addig rohantam csúszkálva a folyosókon, míg ki nem jutottam az épületből. Bár a recepciós csodálkozva nézett utánam, nem állta utamat.
Odakint felszálltam az első buszra, s meg sem álltam a végállomásig, ami történetesen az otthonom volt. Miután bejutottam a házamba bezárkóztam és megkerestem a pincében elrejtett fegyvereket, amikről még a naplómban olvastam. Csak az után nyugodtam meg valamelyest, hogy a kezemben tarthattam az egyik nyílpuskát. 
¤¤¤
Az elkövetkezendő napok eseménytelenül teltek. Már másnap visszaszereztem a naplómat, hogy tisztában lehessek a múltammal. Ahogy olvasgattam a saját bejegyzéseimet, fokozatosan visszatértek az emlékeim. Két hét múlva pedig teljesen átrendeztem az otthonom, úgy alakítottam ki a szobákat, hogy a nappaliban és a garázsban sokkal több hely legyen, hogy gyakorolhassak. Fel is állítottam néhány „áldozatot”, s minden nap gyakoroltam. Néha még a közeli erdőbe is kimerészkedtem és ott is gyakoroltam. A sok edzésnek hála hamar megerősödtem és napról-napra ügyesebb lettem. Mozdulataim egyre biztosabbak és gyorsabbak lettek. Pár hónappal később pedig újra volt egy vadász városunkban, aki fenntartja a határt az emberek és a keveréklények között. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése