Keresd a valótlant!;)

2014. június 19., csütörtök

Egyedül: 6. fejezet

Vörös rózsa
A vacsorára ma egészen későn került sor, mert ennyire elhúzódott a rendőrségi helyszínelés. Mindenkit kihallgattak, átvizsgálták azt a helyet, ahol rábukkantunk egykori osztálytársunkra.
Kedvetlenül turkáltam az ételben, ahogyan a többiek is. Úgy véltem ez még csak a kezdet.
***
Az ebédet követően felfelé tartottam a szobámba, mert úgy gondoltam, hogy pihenek egyet. De egy idő után eltévedtem. A vörös szőnyeg, amin addig haladtam fokról-fokra, váratlanul eltűnt a lábam alól. Csodálkozva néztem a földet, mégsem álltam meg, vagy fordultam vissza, valami azt súgta: tovább kell mennem.
A folyosó hirtelen élesen elkanyarodott, s én egyenesen belerohantam a sötétségbe. Néhány bizonytalan lépést követően pedig nekiütköztem valakinek, egy alak állt közvetlen előttem a sötétben és nagyban szitkozódott.
- Te hülye, hát nem látsz?! Igazán nézhetnél az orrod elé, ha már a lábad elé nem!
A fiú teljesen fel volt háborodva, s még mielőtt bocsánatot kérhettem volna a figyelmetlenségemért, két kar ragadott meg és a fal felé taszított. Reflexből magam elé kaptam a karom, hogy tompítsam az ütést, majd ráförmedtem a srácra, aki tulajdonképpen valamelyik osztálytársam lehetett. 
Alighogy visszanyertem az egyensúlyomat jött a következő ütés. Ez a vállamat súrolta.
Rémülten kémleltem a sötétet, de a fiút csak nem sikerült felismernem. Váratlanul újabb ökölcsapás repült felém, de ez már nem talált el, mert ekkor megrázkódott a folyosó és támadóm elterült a földön. Bár én is megtántorodtam, furcsamód nem estem el.
Rémülten néztem az éppen feltápászkodni próbálkozó alakot, de nem vártam meg, hogy lábra álljon, hanem elfutottam előle. Csak jó pár folyosót követően álltam meg, hogy kifújjam magam.
Térdemre támaszkodva kapkodtam levegőért, amikor is a gondolataim visszatértek a néhány perccel ezelőtt történtekre. Először is az érdekelt, hogy ki volt az az alak, aki ártani akart nekem, aztán meg az, hogy tulajdonképpen mi a csoda történt - sőt talán ez utóbbi jobban is érdekelt.

Mikor már a sokadik lépcsőfoknál jártam meg kellett állnom egy pillanatra, mert úgy éreztem, hogy kiköpöm a tüdőm. Gondolkodás nélkül ültem le az egyik vörös szőnyeggel borított fokra.
Aztán meghallottam, bár eleinte azt hittem, hogy csak a képzeletem játszik velem.
"Rose! Csak te tudhatod a titkot… - a suttogó hang váratlanul ölelt körül és sokáig visszhangzott körülöttem. 
… keresd a vörös rózsát és fejtsd meg a titkot!"
A suttogástól kirázott a hideg. Ijedtemben azonnal fölpattantam ideiglenes ülőhelyemről, mintha eddig rugón ültem volna és az most elpattant. Egy pillanatig tétován álltam, mivel a furcsa hang hirtelen elhallgatott. Aztán a félelem eluralkodott rajtam és elmenekültem.
Lélekszakadva értem a szobámba, ahol azt reméltem, hogy biztonságban lehetek, de valamiért nem így éreztem. Amint becsuktam magam mögött az ajtót dobogó szívvel csúsztam le mögötte.
Tekintetem váratlanul megakadt a vázán, mely pár nappal ezelőtt üresen állt a kis asztalkán, de most volt benne egy szál élénkvörös rózsa. Lehunytam egy pillanatra a szemem hátha akkor a virág eltűnik, de mikor újra kinyitottam még mindig ott volt.
Ez lenne az a titok a vörös rózsáról? Amit csak én tudhatok? Ez badarság!
Hitetlenkedve csóváltam a fejem. Valahogy ez az egész képtelenségnek tűnt, már csak azért is, mert beszélnek hozzám a falak és hasonló lehetetlen dolgok történnek. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése