Gargoyle: 12. fejezet

Ebéd után úgy döntöttem sétálok egyet, amúgy is egyedül akartam lenni. A családom kezdett őrületbe kergetni. Apa úgy nézett rám, mint egy félőrültre, a mostohaanyám szeméből sütött a mélységes sajnálat, míg Adeline úgy viselkedett, ahogyan szokott.
Azt reméltem, hogy ki tudom szellőztetni egy kis időre a fejem, de a gondolataim szüntelenül visszatértek az éjszaka történtekhez. Még most sem akartam elhinni, hogy ez mind megtörtént.
Lassan, céltalanul kószáltam Growfall egyik oldalában, az eget kémlelve, mikor megpillantottam valamit. Önkéntelenül is megtorpantam. A kastély díszes tetejének egyik csatornaelvezetőjén ott ült a vízköpő. Torz emberi-hüllő képe nevetségesen vigyorgott le rám. Tekintete azt sugallta, hogy bármibe is kerül: én leszek a következő áldozata. Még a hideg is kirázott a gondolattól, ezért inkább folytattam a sétám, mely innentől kezdve nem telhetett jó hangulatban. 



Mikor találkoztam Johnnal, elmondtam neki új felfedezésemet, mire ő azonnal látni akarta a szörnyeteget. Így hát odavezettem, ahonnan pont rá lehetett látni a vízköpőre.
– Jobb lenne közelebbről is megnézni – nézett rám a fiú, de én csak megráztam a fejem.
– Nem tudom, hogy hogyan juthatnánk fel oda. Semmilyen lépcsőről nem tudok, ami oda vezetne.
John elmosolyodott, s már ott sem volt. A következő pillanatban a kastély falán láttam őt, amint kitartóan mászik felfelé a borostyánba kapaszkodva. Nagyon gyorsan haladt, egy-két perc alatt föl is ért a szörnyeteghez. Sokáig csodálkoztam és megfejthetetlennek tűntek ezek a különleges képességei, de ma már tudom a választ és nem firtatom tovább.
– Mi volt ez? – szegeztem neki azt a kérdést, ami jelen pillanat mindennél jobban foglalkoztatott.
John értetlenül nézett rám – Mire gondolsz?
– Arra, hogy ilyen gyorsan másztál föl a kastély falán és egy ugrással jöttél le, anélkül, hogy megsérültél volna.
A fiú először nem akart válaszolni, ám nem hagytam magam, végül csak kibökte. 
– Sajnálom, hogy eddig titkoltam előled, de nem vagyok ember, Kayt. Sosem voltam az…
Talán még tovább is mondta volna, ha faképnél nem hagyom.
Csak később értettem meg, hogy ebben semmi rossz nincs, legalábbis rám nem jelent veszélyt. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Üvegfal: 2. fejezet

Üvegfal: Prológus

Mikor a játék eltörött