Keresd a valótlant!;)

2014. június 24., kedd

Gargoyle - amint leszáll az éj, beköszönt a rettegés: 3. fejezet

Egy bő órával később azon kaptam magam, hogy meghívtam magunkhoz vacsorára ezt az ismeretlen fiút, hiszen alig tudtam róla valamit. Mégis úgy éreztem, hogy már vagy ezer éve ismerjük egymást, olyan barátságos és kedves volt hozzám. Nekem pedig sosem voltak barátaim, vagy ha voltak is, akkor nagyon kevesen. Elköszöntünk egymástól, aztán hazafelé vettem az irányt.


Este hat órakor csengettek és anya nyitott ajtót, John állt a küszöbön és barátságosan mosolygott.
- Jó estét, John Boleyn vagyok a szomszédból. Remélem, hogy nem zavarok Mrs. Elsey, de Katherine volt oly kedves, hogy áthívott vacsorára.
- Persze, hogy nem zavarsz. Gyere be nyugodtan!
Amint John átlépte a küszöböt és helyet foglalt az asztalnál, sokkal jobb lett a hangulat az egész házban. A fiú olyan fesztelen volt és egyfolytában viccelődött, hogy jókedve pillanatok alatt átragadt mindenkire. Bár eleinte részesültem némi rosszalló pillantásban anyám részéről, mert máris összeszedtem egy jöttmentet, pedig aligha egy napja vagyunk itt. Én csak bocsánatkérően mosolyogtam, nagyon élveztem jó humorú vendégünk társaságát.
- És mond csak, merre is laksz, John? – nézett át apa az asztalon, egyenesen a fiúra.
- A domb túloldalán van egy erdő és annak a szélén fekszik egy kis falu, ott lakom.
- Ez lenne az a… hogy is hívják a település nevét? G-vel kezdődik, ha jól emlékszem, valami olyasmi…
- Gargoyle – vágta rá John.
Még sokáig beszélgettünk mindenféléről, többnyire hétköznapi dolgokról és a környékről. A szüleim igyekeztek mindent megtudni Silent Hillről. Talán az is lehet, hogy itt maradunk? – fordult meg a fejemben egy pillanat erejéig a röpke gondolat, amit azonnal száműztem is tudatom legmélyebb pontjára. Persze, örültem volna, ha így döntenek a szüleim, de már túlságosan is sok minden kötött minket Amerikához. Bár engem tulajdonképpen semmi. Nekem aztán tökmindegy lett volna, akárhogy is döntenek. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése