Haunting: 13. fejezet
A két fél hosszú percekig harcolt egymás ellen, miközben az
égen cikázó villámokat fülsüketítően hangos mennydörgések követték. Egyszerre
dúlt a földi és az égi háború.
Hirtelen elveszítettem az egyensúlyom és belestem a tóba, ezúttal azonban senki sem akart vízbe fojtani. A hidegtől remegve csapkodtam magam körül, hogy fenn tartsam magam a vízen.
Ekkor hallottam meg azt az irdatlan recsegést, mintha csont tört volna.
Szép lassan kievickéltem a partra és onnan néztem, hogy mi történik. A stég közepe tulajdonképpen eltűnt, már nem állt rajta senki. Taylor valószínűleg elmerült a tó vizében – az pedig kész csoda lenne, ha még élne –, de, hogy Felíciával mi történt, az örök rejtély marad számomra.
Hirtelen elveszítettem az egyensúlyom és belestem a tóba, ezúttal azonban senki sem akart vízbe fojtani. A hidegtől remegve csapkodtam magam körül, hogy fenn tartsam magam a vízen.
Ekkor hallottam meg azt az irdatlan recsegést, mintha csont tört volna.
Szép lassan kievickéltem a partra és onnan néztem, hogy mi történik. A stég közepe tulajdonképpen eltűnt, már nem állt rajta senki. Taylor valószínűleg elmerült a tó vizében – az pedig kész csoda lenne, ha még élne –, de, hogy Felíciával mi történt, az örök rejtély marad számomra.
***
Egy héttel később minden megváltozott, a tóparti ház már-már
unalmasan normális lett. A szüleim gyorsan gyógyultak és már ki is engedték
őket a kórházból, apa pedig járógipszet kapott.
A szomszédfiút azonban azóta sehol
sem láttam, már azon is gondolkodtam, hogy átmegyek és megkérdem az
édesanyjától, mi a helyzet Taylorral, de nem volt bátorságom hozzá. Így hát a
napok csak teltek és teltek.
Egy reggel kint ücsörögtem a stégen és az égen úszó felhőket néztem, amikor ismerős hang ütötte meg a fülem.
– Hogy vagy, Cassi?
Még a lélegzetem is elakadt a megdöbbenéstől. Arra már időm sem volt, hogy felüljek, ugyanis Taylor már ott ült mellettem és fölém hajolt, eltakarva az ég kékjében lustán sodródó felhőket.
– Te meg, hogy kerülsz ide?
A fiú elmosolyodott, mélybarna szemei titokzatosan csillogtak az aranyló nap fényében.
– Hát miféle fogadtatás ez? – kérdezte a fiú, megjátszott sértettséggel a hangjában. – Amúgy most már átjöhetek, vagy továbbra is ki vagyok tiltva innen?
– Nem, apa azt mondta, hogy akár ide is költözhetsz – nevettem.
Taylor elgondolkodva nézett rám. – Hm… nem is olyan rossz ötlet, még megfontolom.
Együtt nevettünk, aztán lefeküdt mellém és ő is a felhőket kezdte kémlelni.
Azt hiszem az, hogy mi történt akkor éjjel, örök rejtély marad előttem, de nem is baj, hiszen csak a jelen számít, a múlton nincs értelme rágódni.
Egy reggel kint ücsörögtem a stégen és az égen úszó felhőket néztem, amikor ismerős hang ütötte meg a fülem.
– Hogy vagy, Cassi?
Még a lélegzetem is elakadt a megdöbbenéstől. Arra már időm sem volt, hogy felüljek, ugyanis Taylor már ott ült mellettem és fölém hajolt, eltakarva az ég kékjében lustán sodródó felhőket.
– Te meg, hogy kerülsz ide?
A fiú elmosolyodott, mélybarna szemei titokzatosan csillogtak az aranyló nap fényében.
– Hát miféle fogadtatás ez? – kérdezte a fiú, megjátszott sértettséggel a hangjában. – Amúgy most már átjöhetek, vagy továbbra is ki vagyok tiltva innen?
– Nem, apa azt mondta, hogy akár ide is költözhetsz – nevettem.
Taylor elgondolkodva nézett rám. – Hm… nem is olyan rossz ötlet, még megfontolom.
Együtt nevettünk, aztán lefeküdt mellém és ő is a felhőket kezdte kémlelni.
Azt hiszem az, hogy mi történt akkor éjjel, örök rejtély marad előttem, de nem is baj, hiszen csak a jelen számít, a múlton nincs értelme rágódni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése