Keresd a valótlant!;)

2014. június 24., kedd

Salvador - Infierno Isla: 4. fejezet

Már szürkült és mi még mindig nem találtunk búvóhelyet. Ez elkeserített, mert ezen állt, vagy bukott az életem, mint általában. Kétségbeesetten kémleltem az eget, melyet alig lehetett látni a terjedelmes fák dús lombkoronájától.
- Nem kereshetnénk már egy biztonságos helyet? – vetettem egy esdeklő pillantást Salvadorra, de ő csak a fejét rázta. – Még nem.
Csüggedten, sorsomba beletörődve kullogtam tovább, kis csapatunkat szövetségesem vezette, míg a sort Monocerus, az egyszarvú zárta.
További egy teljes órás gyaloglást követően ránk köszöntött az éjszaka. Bársonyos sötétje gomolygó ködként ölelt körül minket. Bár alig láttunk, mégis mentünk tovább.
- Letáborozunk! – fordult felénk a fiú. Úgy beszélt, mintha az unikornis is érthette volna minden szavát. Én csak magamban nevettem, viszont egy szót sem szóltam.
Salvador gyorsan tábort varázsolt körénk. Hamarosan egy hatalmas máglya körül ültünk, melynek lángjai zölden villóztak, miközben az ég felé nyaldostak. Csodáltam, hogy Monocerus ilyen közel jött a tűzhöz, megint csak meghazudtolta a vele kapcsolatos legendákat.
A fiú ott állt a csodálatos lény mellett és a füléhez hajolt, mintha megint suttogott volna neki valamit.
- Mit mondott neked? – néztem rá, amikor szövetségesem helyet foglalt velem szemben, a tűz túloldalán.
- Monocerus említette korábban, hogy tud valamit, amit mi nem. Most elmondta nekem…
- És mi lenne az? – vágtam közbe, a lényeget akartam hallani.
Salvador sóhajtott. – Tud egy jóslatról, ami az emberiség érdeke…
- Jó, de mi közöm nekem ehhez? – megint csak a szavába vágtam.
- Talán, ha nem szakítanál mindig félbe, akkor végig tudnám mondani. – szövetségesem tekintete dühösen villant. – A jóslatnak már annyiban is köze van hozzád, hogy te magad is ember vagy. Amúgy meg a jóslat szerint lesz egy lány, aki a segítője által megmenti az itteni emberek életét, megtörve a szörnyek hatalmát Infierno Isla birodalmában.
- Tudod, hogy most mekkora baromságot mondtál? – nevettem el magam, mire a szép zöld szempár villámokat szórt haragjában. – Bocsánat, nem akartalak kinevetni, de ez akkora képtelenség…!
Pillanatokkal később Salvador arca megenyhült.
- Jobb lenne, ha pihennél. Holnap sokat kell mennünk.
- Mi az, hogy kell mennünk? – kérdeztem, mert nagyon nem tetszett nekem ez a dolog.
Most ő mosolyodott el. – Mert most már összeköt minket ez a jóslat.
- Mert?
- Azért, mert én vagyok a segítő és te vagy az a lány… Szóval mi leszünk azok, akik megmentik az embereket és megtörik a szörnyek uralmát. Mikor elaludtam még a fülemben csengtek a fiú szavai. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése