Keresd a valótlant!;)

2014. június 24., kedd

Salvador - Infierno Isla:1. fejezet

Kétségbeesetten menekültem, szó szerint az életemért futottam. Gyűlöltem ezt a helyzetet, pedig már mennyiszer előfordult velem. Valóságos csoda, hogy képes voltam betölteni tizenhatodik életévemet, hát igen, Infierno Isla földjén nem könnyű az élet. Az emberek folyton veszélynek vannak kitéve és nap, mint nap az életükkel játszanak. Mivel itt nincsenek törvények, csupán egy: futnod kell, ha élni akarsz! – szinte semmi esélyünk, ezért is olyan nagy szám, hogy még életben vagyok.
Bár sajogtak a lábaim és szúrt az oldalam, nem adtam föl. Ez már az az állapot volt, amikor minden erőd fogytán van és csak a cél lebeg előtted, mikor már csak gépiesen falod a métereket.
Vörösesszőke hajam a hátam közepének tájékát verdeste, ahogy lobogott az ellenszélben. Kék szemeim riadtan jártak össze-vissza, keresték a legközelebbi menekülési útvonalat, a megoldást, aminek hála kijuthatok ebből a kutyaszorítóból. Ezúttal egy gólem üldözött, a hatalmas termetű pikkelyes óriás, amely gyűlölte az embereket. A halképű lény, annak ellenére, hogy lomhán mozgott, könnyen lépést tudott tartani velem, térölelő léptei miatt.
Az erdő fái között szlalomozva próbáltam előnyt szerezni, ám a kegyetlen szörnyeteget nem állították meg az erős, több száz éves fák, hanem úgy hajoltak el az útjából, mintha egyszerű nádszálak lettek volna.
Reményvesztetten felsóhajtottam. – Bárcsak lenne egy őrangyalom, aki segít, ha baj van és megvéd az ilyesfajta helyzetekben!
Alighogy ezt kimondtam a rémség utolért. Mindennek vége, gondoltam. Végső elkeseredésemben lehunytam a szemem és beletörődtem, az életem ezennel bevégeztetett. De még mielőtt a gólem óriási lábával agyontaposhatott volna – valami, furcsa fény villant az égbolton és egyenesen felénk hullott. Hamarosan mindent a világos zöld fény parázsló csillámai ragyogtak be.
Kővé válva néztem, amint az éteri jelenség körülölelte a szörnyeteget. Úgy tapadtak rá a hatalmas rémség testére, mintha valami különös erő vonzotta volna. A gólem iszonyatosan üvöltött fájdalmában, a zöld fény parázsló darabjai égették a testét. Szarupikkelyei úgy olvadoztak a földöntúli erőtől, mint a fagylalt, forró nyári napokon. Mivel tartottam attól, hogy én is eme kegyetlen erő áldozata leszek, egy vastagtörzsű fa mögé rejtőztem. De a furcsa jelenség csak a halképűt akarta, ezúttal szerencsésen megmenekültem, de tudtam, hogy máskor küzdenem kell majd az életemért. 
~*~
Az égbolt már szürkült, amikor rájöttem, hogy eltévedtem. Annak ellenére, hogy itt élek már évek óta számos helyet nem ismerek, hiszen a folytonos menekülés nem sok időt hagy környezetem megismerésére. Szóval amilyen peches vagyok sikerült eltévednem egy olyan helyen, ahol az élet reménytelen az ember számára.
Azonnal találnom kell egy rejtekhelyet, ahol meghúzhatom magam éjszakára és biztonságban lehetek! – cikázott egyre a fejemben a létfontosságú gondolat.
Fáradtan vonszoltam magam a félhomályban, a legrosszabbtól tartva. Feszülten figyeltem mindenfelé, pedig az érzékszerveim korántsem voltak olyan élesek, mint a rám vadászóké. Ahogy leszállt az est, úgy vált egyre nehezebbé a közlekedés az egyeletlen talajon. Sőt, rémületemre minden egyes fa göcsörtös törzse egy arcot ábrázolt, és a halott fák elszárad ágai csontos ujjként nyúltak felém, néha bele-belekaptak rongyos ruhámba, amit még napokkal ezelőtt talán ruhának lehetett nevezni. Riadtan kémleltem előre a mély sötétségbe, mert időközben teljesen besötétedett. Már rég nem tudtam, hogy merre tartok, de eszem ágában sem volt megállni. Annak ellenére, hogy alig álltam a lábamon, csak mentem tovább; lábaim gépiesen vittek előre. Vissza se néztem, viszont ha így tettem volna talán elkerülhettem volna a közelgő veszélyt. A rompo egészen idáig képes volt követni. Most meg már túl késő volt, a szörnyeteg rám vetette magát. Pofája leginkább a nyúléra emlékeztetett, egyébként úgy tűnt, mintha a csontvázszerű bestia több állatból lenne összerakva; felismertem benne a medvét, a borzot és persze a nyulat. Igaz, hogy nem volt valami hatalmas teremtmény, ereje és gyorsasága ezt a hátrányát feledtette. Menekülésre esélyem se volt, mivel a rompo eleve sebesen mozgott, miközben zümmögő hangot hallatott. Üvöltöttem a fájdalomtól, amikor ez a rémség belemart a karomba. Bár eddig azt hittem, hogy a rompo nem több mint legenda, azonban most bebizonyosodott, hogy nem csak az, hanem láthatóan és érezhetően sokkal több annál. A karom iszonyatosan sajgott és a rompo nem akart elereszteni.
Itt a vég – gondoltam –, egy ilyen ocsmány lény vacsorájaként végzem!
Ez volt az utolsó épeszű gondolatom, amit még utoljára észleltem az a titokzatos zöld fény volt, aztán minden elsötétült.
~*~
Mikor magamhoz tértem, az, amit először megpillantottam a zöld fény volt. Pontosan fölöttem ragyogott, mintha csak oltalmazni akart volna. A sérülésnek nyoma sem volt már, s a rompo is eltűnt.
Hála a jó égnek! Még élek, ez kész csoda! – állapítottam meg miután meggyőződtem róla, hogy semmim sem tört el. Óvatosan felültem, majd megpróbáltam felállni, de megszédültem és visszahuppantam a földre. De a következő nekifutásomkor már meg tudtam állni a lábaimon, sőt még néhány tétova lépést is sikerült megtennem. Gondolataim viszont zavarosak, tekintetem fáradt, mozdulataim erőtlenek voltak. Tudtam, hogy nem fogom sokáig bírni, túl sok volt ez egy napra.
A zöld fény most egyszerű csóvaként lebegett mellettem, meglepetten néztem rá. Tartottam tőle, annak ellenére, hogy még nem bántott. Bizonytalan voltam: vajon bízhatok ebben a nem e világi erőben?
A fénycsóva zöldes ragyogása megvilágította az előttem elnyúló ösvényt, elindultam rajta. A zöld fény finoman terelgetett maga előtt, míg egy barlanghoz nem értem. Ekkor a titokzatos jelenség semmivé lett, magamra maradtam. Félelemmel telve léptem be a barlangba, mely egyszerre jelenthet biztonságot, vagy veszélyt. De vállalnom kellett a kockázatot, ha élni akartam.
Fáradtan rogytam le a földre, a kemény talaj sem akadályozhatott meg az alvásban, annyira kimerültem. Az utolsó, amit még láttam lecsukódó pilláim mögül az a zöld fény volt, ott ragyogott fölöttem, akár a csillagok az égen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése