Keresd a valótlant!;)

2014. június 19., csütörtök

Vérfarkasok éjszakája


Ma este a barátaimmal táborozni készültünk, igazán szép éjszakának ígérkezett az egész...
Szórakozottan meneteltünk a zseblámpás alak után, aki igyekezett a legjobb táborhelyre vezetni minket. Nagyon kételkedtem abban, hogy valaha is letáborozunk, mert már jó ideje csak kerestük a megfelelő helyet. Végül a zseblámpa fénye megállapodott egy holdvilágos tisztáson.
- Végre megálltunk, már alig érzem a lábam a sok gyaloglástól! - panaszkodott egy alacsony, szőke srác. Fáradtan dobtam le a hátizsákom, a sátram, meg a hálózsákom, aztán szusszantam egyet. Alig ültem le egy kicsit, egyik barátom máris osztogatta a parancsokat. Engem például elküldött tűzifáért, egy haverommal együtt. Miután magamhoz vettem a zseblámpámat elindultunk gallyakat keresgélni.
Azonban nem sokáig juthattunk, mert hamar eltévedtünk. De ez még mind semmi ahhoz, ami ez után történt!
A hold fokozatosan veszett bele a gomolygó felhőkbe, amik már majdnem teljesen eltakarták az égboltot. Most, hogy már csak a zseblámpa gyér fényére hagyatkozhattunk az erdő közepén, a sötétség gyűrűjében, kezdtem elveszíteni a nyugalmamat.
- Te is hallottad ezt? - kérdezte a társam rémült hangon.
- Ugyan mégis mit? - kérdeztem vissza, s hallgatóztam közben. Ám a szokványos erdei neszeken kívül semmi különöset nem hallottam. Szóval tök értetlenül néztem a rémült srácra, aki váratlanul felsikoltott.
- Valami, ott... megmozdult! Van valami a fák között!
Én pedig a mutatott irányba néztem, de nem láttam semmit.
- Ugyan, csak képzelődsz! Nincs ott semmi!
Tettünk néhány tétova lépést az erdő mélyén, amikor a közelben farkasüvöltés hangzott fel.
- Na... én megmondtam, de te nem hittél nekem! - sikoltotta, s egyre hisztérikusabbá vált a hangja.
- De most már hiszek. - fogott el engem is a rémület. Főleg akkor telt be nálam a pohár, amikor a körülöttünk köröző árnyak közeledni kezdtek. Valósággal tereltek minket valamerre a sötétben. Mi meg eszeveszetten rohantunk az életünkért.
Legnagyobb megdöbbenésemre a táborhelyünkhöz értünk vissza. Azonnal mindenkit riasztottunk, de senki sem hitt nekünk. Ez egyenesen letaglózott.
- Ugyan már! A farkasok az erdő másik részében élnek, ez egy turistahely, nem vadászterület!
Miután mindenki jót nevetett rajtunk, nekiláttunk a táborhely felállításához. Pillanatok alatt meg is lettünk vele és a hatalmas máglyarakásunk is csodálatos tábortűz lett. A fárasztó munka után körbeültük a tábortüzet és énekeltünk, meg sütögettünk. Éppenséggel jót beszélgettünk, amikor a szél farkasok dalát hozta felénk az erdő mélyéről. Mire megfagyott a vér az ereimben.
- Ti is hallottátok? - kérdeztem remegő hangon - A farkasok itt vannak a közelben.
- Mondtam már, hogy itt nincsenek, csak a képzeleted műve az egész.
Szóval még mindig nem hittek nekem, csak hülyére vettek. De mikor megjelentek a tűz közelében az árnyak, ők is kezdtek rájönni, hogy nem a bolondját járatom velük.
S ők egyre közeledtek, láthatóan a farkasok nem féltek a tűztől - ami nagyon különös.
- Farkasok! Farkasok! - kiáltotta el magát valaki, amikor megpillantotta az őrülten csillogó szempárt a sötétben. A vonítás ezúttal egészen közelről jött.
Hirtelen, az egyik sátor mögül egy hatalmas ordas ugrott elő, jóval nagyobb volt annál, mint amire számítottunk. A rémséges lény acsarkodva vetette rá magát arra a szerencsétlen fiúra, aki az előbb kiáltott. Mi pedig tehetetlenül néztük hogyan végez vele a farkas. A következő pillanatban pedig már körbe is voltunk véve, a farkasok elől nem volt menekvés. Önkéntelenül is a tűz felé hátráltunk a felénk vicsorgó lények elől. Innentől kezdve pedig nem volt kegyelem, a farkasok támadásba lendültek, és furcsamód mind egyedül cserkészte be leendő áldozatát. Engem egy termetes, koromfekete bestia szemelt ki magának. Acsarogva közeledett felém, s amikor már majdnem elért, nekem sikerült kipiszkálnom a tűzből egy parázsdarabot, amit felé hajítottam. A parázsló darab azon kívül, hogy jól megégette a kezem, a szörnyeteg pofájába csapódott. Így a farkas fél szemére megvakult, de még ez sem tántoríthatta el céljától, továbbra is támadott. Zöld szeme sötétlett a tébolytól.
Futásnak eredtem, de mindhiába, mert előle nem menekülhettem. Közben láttam, hogy a többiek csúnyán elveszítették a harcot, amit életükért kegyetlen ellenfelükkel szemben vívtak. Mindenfele széttépett, emberi maradványok hevertek és minden vérben úszott, ahogy a farkasok is.
Éppen egy sátor mögött próbáltam megbújni, amikor a félszemű bestia rám támadt. Csak most vettem észre - közvetlen közelemben - irtózatos agyarait, amint rám vicsorgott. Hatalmas szemfogain megcsillant a holdnak ezüstös fénye. A rémség megnyalta véráztatta pofáját, majd felemelt a földől. Most két lábon állt, s a karmai között tartott, egyetlen erős szorítással, amiből nem tudtam szabadulni. Úgy éreztem: itt a vég, rongybabaként fogok meghalni. A két lábra emelkedett bestia - így, hogy utólag belegondoltam - vérfarkas volt vagy két méter magas és csupa izom.
A mesebeli lény belém mart, de nem ölt meg. Engem életben hagyott, hogy legyen valaki, aki tud majd mesélni a vérfarkasok éjszakájáról, hogy tudja: ezek a lények igazán léteznek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése