Keresd a valótlant!;)

2014. december 5., péntek

Álomfogó - csalóka álmok: 6. fejezet

- Jól vagy?
Mort aggodalmas hangja valahonnan egészen messziről szállt felém, pedig a fiú ott volt mellettem. A szemembe került portól és a vele keveredő könnyektől semmit se láttam, csak azt éreztem, hogy valami folyik az arcomon. Ijedten kaptam a homlokomhoz, végigsimítottam egy mély vágást, amiből vér szivárgott.
- Hát nem igazán – jegyeztem meg, felköhögve némi port, miután felfedeztem a sebesülésemet – És te?
Alig láttam valamit, de éreztem amint Mort közelebb húzódik hozzám.
- Én, azt hiszem… jól – köhögte fel a szavakat, a nehéz portól fuldokolva. Hamar meggyőződtem róla, hogy – leszámítva ezt a karcolást – semmi bajom. Bár legszívesebben megpróbáltam volna felkelni, ám meg sem tudtam mozdulni. Akartam, azonban a minket falhoz szorító hatalmas kővek megakadályoztak benne. Így csak egy helyben hevertem, mint egy báb.
 - Te vagy minden baj forrása! – törtek ki belőlem a szavak, melyek teli voltak dühvel. Dühös voltam rá és magamra, de egyszerűbb volt őt hibáztatni, mint magamat.
- Miért? – kérdezte hosszas csönd után. Az okát nem tudtam, ezért most én hallgattam hosszasan.
Csak meredten bámultam az ölembe fektetett véres kezemet.
- Mert lehoztál ide, mert beléptél az életembe, mert bántod az embereket magad körül… mert… tudom is én!
Mort döbbenten nézett rám, de én inkább elfordultam tőle.
- Minek hiszel te engem? Egy brutális, pszichopatának, aki bármelyik pillanatban megölhet?
- Pontosan! – vágtam rá gondolkodás nélkül.
Most itt volt az ideje, hogy a fiú sértődjön meg, de ő nem így tett.
- Miért?
Már megint ez a fölösleges kérdés! – morogtam magamban.
- A mai nap, a neved és az álmaim miatt…
Elárultam magam, amiért gondolatban lekevertem magamnak egy nagy pofont.
- Mort? Csak mert a morte azt jelenti, hogy halál? A hülye asszociálásod eredménye az, amibe keveredtél.
A fiú közelebb hajolt hozzám, így már úgy éreztem magam, mint egy sarokba szorított vadállat.
- Na, gyerünk! Kinyírsz  végre vagy még játszod az ártatlant?
Erre ő kényszeredetten elmosolyodott, nem talált szavakat, mert már nem is voltak szavak. Félve néztem sötét szemeit, túl közel volt hozzám és hirtelen megszűnt létezni a világ. Újabb kövek és nehéz por hullott alá a mennyezetről, beborítva minket és mindent körülöttünk.
- Mond csak, milyen álmaid vannak? – fordította maga felé az arcomat. Kényszeredetten engedtem, hogy hozzám érjen, gyengeségem miatt.
- Az nem tartozik rád!
Mort szemei sötéten ragyogtak, akár a csillagos ég.
- Ugyan már, csak mi vagyunk itt és annak kicsi az esélye, hogy bárki a keresésünkre indulna.
- Mondom én, hogy elintézted szegény Abbie-t! Most meg engem akarsz kikészíteni!
Mort elmosolyodott, aztán odébb húzódott.
- Akkor meséljek én? Csak mert úgy vélem, el leszünk itt egy darabig.
Elgyötörten néztem rá, ő meg kérés nélkül is nekikezdett egy hosszúnak ígérkező monológnak.
- Sok-sok évvel ezelőtt Abbie-nek volt egy rokona, ő építette a házunkat. Egy ma is ismert mese az ő nevéhez köthető, Hanselnek hívták.
- Hansel? Ez ismerős valahonnan, az ő testvére volt Gretel?
- Igen. Szóval Hensel tervezte és valóra váltotta ezt a házat, amivel a mesére akart emlékezni.
- A vasorrú banyát megölik a mese végén, miért kéne erre emlékezni?
- Mert az ő hőstette volt és úgy gondolta egy valódi mézeskalácsházról mindenkinek eszébe jut majd.
Mort vidáman elmosolyodott döbbent arcom láttán.
- Te most csak szórakozol velem! – hitetlenkedtem – Tudod, hogy ha ezt mind leírom, akkor hülyének fognak nézni és kirúgnak? Ezt tutira csak most találtad ki!
- Nem – rázta meg a fejét –, ez mind igaz, úgy ahogy mondom.
Szívesen vitatkoztam volna még a fiúval, mert teljes képtelenségnek tartottam, hogy a Jancsi és Juliska című meséből bármi is valódi legyen.
Hát teljesen megőrölt a világ körülöttem? Vagy én magam bolondultam meg? – emeltem égnek a tekintetem. Mort a vállamra tette a kezét és közelebb húzott magához, bár el akartam húzódni tőle, rájöttem, hogy úgy sem fog bántani. Egész kellemes személyiség, ítéltem talán kicsit elhamarkodottan.
- Szóval miféle álmaid is vannak neked? – nézett egyenesen a szemembe, már nem láttam értelmét a süketet játszani. Jancsi és Juliska meséje mellett az én álmaim már labdába se rúghatnak!
- Na, jó… De idiótának fogsz tartani! – sóhajtottam beletörődötten – Minden este arról álmodom, hogy egy ismeretlen túlságosan is a közelembe akar férkőzni, de én sosem láthatom őt szemtől-szemben, csupán sejtem, hogyan nézhet ki. Viszont a hangját hallottam már.
- És ki az az idegen?
- Te. – fordultam felé.
Mort sötéten ragyogó szemei elkerekedtek a meglepetéstől.
- Komolyan beszélsz?
- Anyám, apám és a saját életemre esküszöm, hogy igen – feleltem.

1 megjegyzés: